Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A palócok

„A jellegzetes palócház legősibb formáját kitünően örökítette meg a gondos leírónak, Szeder Fábiánnak következő följegyzése: «Az erdősebb helyeken fából vannak minden épületeik elkészítve. A házakat szélesre faragott gerendákból rakják öszve, egyiknek a végét a másikéval keresztbe tévén és öszve eresztvén úgy, hogyaház külső szegleten a kétoldalról kiálló gerendavégek kettős lajtorját formálnak. Az így elkészült házfalak bévül, és többnyire kívül is, amint lehet, a sárral való tapasztás által megegyenesíttetnek, és agyaggal, némelykor mésszel is kifejéríttetnek. Így készülnek egyéb gazdaságbéli erős épületeik is, úgy mint jókora pajtáik, ló és tehén óljaik (istállóik), hiskáik (szüretelő házaik) és soto (borprés) szinyeik. Lakóházaikat három részre osztják föl, úgymint: pitarra, házra, kamrikára. A Pitarba lép be nálok először az ember; az isméretlen azt konyhának gondolná lenni; azonban se tűzhelye, se kéményje nincsen, és a kenyérsütéshez, a faragáshoz való eszközök, és az élés szekrények tartatnak benne. Ablakja ritkán vagyon. Főbb helyeken a házban (szobában), lévő kemencének szelelő lyuka szolgál oda. A háznak (szobának) negyedrészénél nem szokott tágasabb lenni. A Pitarból a Házba, (szobába) nyilik az ajtó. A szoba elég téres és magas, hanem közönségesen olly setétes, hogy csak a féllábnyi magasságú és egy lábnyi szélességű ablaknál lehet tisztán látni, és az sincs mindenkor üvegből, hanem hártyából, vagy papirosból; (bizonyosan zsirozott papirosból. Szerző); sőt némellyeknél csak ide-oda tolni való deszkatábla van ablak helyett. Egy asztalnál, és a két felül mellette lévő lócánál (deszkapadnál), fazékpolcnál, és a falon függő tálaknál, ottan más egyéb házi eszközt nem látni. A kemence hatodrészét foglalja el a szobának, amely négyszegletű és lapos tetejű. Szája az ablak felé van csinálva, előtte tűzhely és körülötte hasonló padok állanak. Tehát bent a szobában fűtenek, sütnek, főznek; azért ottan gyakorta füstben lenni nem ritkaság, és a falak szinte oly kormosok, mint másutt a konyhában. A kemence szája felett agyaggal bemázolt deszka szittatón (kürtő) megy fel a füst a padlásra és ottan eloszlik, vagy egyedül a padláson egy jókora lyuk vagyon hagyva, hogy azon a füst a szobából kimehessen. Ugyanazért az illyes házakon kémények sehol sincsenek. Ez a nagy kemence, legfőképp télen hálóhelye a férfiaknak, amelynek tetején, és oldal padjain, az ágyi ruháról semmit se tudván, saját gunyájokon heverésznek. A fejérnépnek éjjeli helye a kamrika (kis kamara), melyben az udvarról különös bejárás vagyon. Ottan van a nyoszolya, ágyi ruha, stb. Ez sohase fűlik és az ablakja akkora, hogy az ember ökle alig férhet be rajta. A beteg, vagy gyermekágyas asszonyok a szobában fekszenek, főkép télen.»

Átnéztük a palócok földjére vonatkozó teljes irodalmat, de bizony akárhány megfigyelő s leíró van is: egyik sem tud sokkal többet mondani a palócház szerkezetéről és beosztásáról. 

A magunk megfigyelése is csak annyi, hogy az egy födél alatt lévő épületet két közfal három főrészre osztja. A ház jóformán az egész palócságnál egyformán: pitar, ház és komra nevezetű helyiségekből áll. Bejárás az udvar felől, az épület közepetáján. Itt először a pitvarba jutunk, amelyből az egyik ajtó az utca felől lévő házba, a másik a komrába vezet. Az utóbbi a nők és gyermekek hálója. 

A pitvar és a konyha egy helyiség. Középen azonban egy ajtótlan nyilással bíró közfal van. Az udvar felöli rész: a pitar. Innen vezet föl egy ajtónyílás a padlásra. A padfeljáráshoz egy retlya van állandóan odatámasztva, a pitarajtó mögött. 

Az utcafelőli szoba neve: ház, elsőház, tisztaház, tessékszoba. 

A szoba a palóc ebédlője, hálója, dohányzója, társalgója, szalonja, sőt télen konyhája is. A palócház egyetlen helyisége, melyet fűteni szoktak, az utcára néző szoba; sem azt, sem a kormát, még a módosabbak sem szokták kipadlóztatni, mert szerintök úgy terem a sok bolha. Talán ennek irtására van az a szokás, hogy az új földdel feltöltött, padlót trágyalével sikálják le. 

A kamra neve: terhes kamra, mert hát ezt terhelik meg a lisztes szuszékkal, itt a füstölthús, az oldalas szalonna, a zsíros véndely s a káposztás hordó. A kamra a nők alvóhelye s ott a ruhanémű is.”

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A dunántúli magyar nép művészete

"Salamon József háza a szegényebb rendű falusi házakhoz tartozik, de három ablaka van az első szobában. 

A berendezés?... Egy vetett ágy; három hálóágy, egy-egy fej-vánkossal, egy-egy lepedővel, alatta szómabödöc, (erdélyiesen: surgyé), egyiken van dunyha is takarónak; paplanja nincs a szegény ember gyerekinek; egy bölcső, benne a szalma s egy gyermek. Egy egyszerü pad s egy «karpad». Az asztalt, azt mondja, «vászon abrossze szokjuk beterítni, de nem a magunk szőttesével, mert fonyást fonyunk, de szőnyi, a takács sző». Abroszt a vásáron vesznek. Az asztal körül két-három karosszék. Egy kis petroleumlámpa s egy kis mécses. Egy asztalszerü felnyitó és fiókos sublat. A felsőben a lányka ruhája; a kihuzó fiókban holmi apróság. Egy kisebb láda. Homorú, kékszinű «szemes kálha, a novai kálhás csinálja», másképen tólos kálhának is híjják. A kályha tövében korsó. De ezt Kebelében csinálják. Bugyogós korsót is készítnek ott, s azt nyáron a mezőre használják. A kályhában van regli vagy redli, mert ezt parasztosan csak így híjjuk. Urasan rehennek mondják. Ez inkább csak azért van, hogy a meleget jobban beadja; benne krumplit se szeretnek sütni, mert szagos. A kályhát túlról fűtik, a konyhából. A gerendára kötve függ két csomó vaóma (vadalma). A kályha felőli szögletben a gerendára madzaggal felkötve vékony rúd, a ruhatartó rúd, rajta ruhaféle s egy pár csizma. 

A konyhába kettőstábláju ajtó nyílik egymás fölött: felső és alsó ajtó. Csak úgy mondjuk: «Tedd be Bözsi az alsó ajtót, bejőnek a tíkok». A felsőt pedig befelé kell ki nyitni, mert megöli az embert a füst. Itt van ugyan egy kis füstlik, de nem azon jár ki a füst, hanem rendes helyén: az ajtón. Az első és hátulsó szobának kályháiba itt fűtenek; lehet kenyérsütés is a nagy sárkemencében, ugyanekkor lehet pállás (párolás) a vasfazékban (üst), a katlanban, slehet tűz az ebédfőző tüszelen is. Egyszerre öt helyről omlik a füst ebbe a középső helyiségbe s az mind az ajtón jut ki a szabadba. Az ajtót tehát nyitva kell tartani, legalább is a felső felit. A füst erősen megfogja a padlást és gerendát; hetenként, havonként megmeszelik sárga földdel; néha le is vakarják, de se a kályhán kürtő, se a kemencén kémény nincsen. Miért nem csináltatnak? «Hát kiérem azért, me szegény az ember gyereke.» A kenyérsütő nagykemecét s a pálló kiskemencét, a tüszelt is maguk csinálják, sárból. Kenyérsütéskor az asszony szenvonyóval kihuzza a parazsat, a lapáttal beveti a kenyeret. Főzéskor a szenet séroklive bolygatja (Hakl). Egy pipaalakú vas az egész. Van szénhordó vaslapát és csipő vagy csiptetővas is, amit Erdélyben egyszerüen fogónak hívnak. A fel és letolható vaskarika kitágítja s összeszorítja. Ez is kezdetleges cigány-csinálta eszköz, de igen alkalmas és teljesen fölöslegessé teszi a séroklit, mely nevével együtt idegenből került vagy maradt itt és sokkal haszontalanabb szerszám, mint az eredeti magyar fogó. 

A konyhában szintén van egy pár bútordarab: láda, szék, karpad, sajtár, sajtárpad; a falon «edényes», néha egy-egy ágy is; minthogy az asszony itt forgolódik, a kisebb gyerekek is itt akadékoskodnak. Hogy az egyesztendős gyermek állni tanuljon, van egy sajátságos állópad: hosszú, súlyos tölgyfából, négy lábbal, közepén négyszögü lyuk, amibe a gyermek áll s föl nem boríthatja és maga sem borulhat föl. A lyuk azonban «kerekes» szokott lenni, hogy a gyermeket ne sértse. 

A hátulsó szobát Salamon Józsefék s más ilyen egyszerübb szegény emberek, nem is használják lakásra, csak kamarának; krumplit s egyéb lim-lomot tartanak benne. 

A ház folytatása, véle egybe ragasztva: a cséplőpajta (lábas), nyilt elejű, s ott a gabonapajta.

Salamon Józseffel szemben lakik Kránicz Mihály és Salamon Gergő régi, régi házban mind a ketten, amiket nemcsak két, hanem talán négyszáz esztendővel ezelőtt építhettek, talán még az «ótestamentumban»; nem is tudják, mikor? Építkezés, külső-belső berendezés csak olyan, mint a kissé fiatalabb Salamon József-féle telken. Sőt itt a szoba belsejében modernebb dolgokat is látunk. Talán, mert kissé módosabb, mert kissé urasabb természetű a család. Kránicz Lujza kisasszonyos, noha maga sikálja a szoba földjét vörös agyaggal, amibe pelyvát gyúrt. A tiszta szobában két sifonér, vetett ágy, óra, varrógép, tükör; a sublaton egy-egy figura s üvegek; már van «fogas» is, rajta asszonyi ruhák. A régi szemes kályha piros színű volt, most fejérre meszelték; nincs a földig rakva tüszellyel, hanem két lábon áll, belső két lábát a fal helyettesíti. Az ablak párkánya és talpa, mélyedése is meg van rakva házi holmival: borotváló csésze, kalendárium, szentelt gyertyák, kis üvegek, csészék, dísztök (lopótök) s több ilyes van ott."

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A BALATONVIDÉKI PÁSZTORNÉP

"A pásztor tartózkodási helye a szállás vagy hálás nevű gunyhó. Mellette egy kis szény, szín van.

Borka Takács István szállása előtt kobaktök-lugos van, amelyről a kobak és hébér nevű gyümölcsök csüngenek alá. A gunyhónak két helyisége van. Az első nyitott, amolyan előszoba féle. ahova nagy esőben beáll a gulyás. Itt tart egy-egy zsák krumplit; a belső helyiség a hálóhely. Ebben két nyoszolya van; egyiken egy régi ócska szűr, másikon, öreg rongyos bunda, amelyben még a régi jó világban parádézott a gulyás öregapja. 

Az unoka jóízüen alszik az örökéletű holmin! Mert igaza van a régi nótának: 

Kifordítom, befordítom
Mégis bunda, a bunda.
Hej bunda, a bunda,
Pásztorbunda a bunda.
Mégis bunda a bunda!

Leterítem a bundámat
Mégis bunda a bunda
-----------------------

Ha megázik is a bunda
Mégis bunda a bunda.

-----------------------

Ha rongyos is a bunda
Mégis bunda a bunda.

-----------------------

Az egyik nyoszolya végében áll az eleséges láda. Ebben tartja a pásztor az ennivalóját, no meg egy-két pint bort s a papramorgót, amiből hideg reggeleken egy-egy korty olyan jól esik! Mikor belépünk a sötét gunyhóba, a derék pásztor megtörli az ágy szélét, a padot, szivélyes hangon helylyel kínál. Kinyitja a ládát, előveszi a bort: 

- Tessék használni a tekintetes úrnak. Ne tessék megvetni a szegénységemet. 

A jóravaló ember örömmel látja, hogy nem vetjük meg jószivűségét. Előveszi a fehér asztalkendőbe takart fekete rozskenyeret, zsebéből kiveszi a kusztorát, megtörli s megkínál bennünket egy falat kenyérrel, miközben szabadkozva mondja: 

- Nem telik fehérebb a szegénységemből. 

A kenyér mellé előkerül a jó füstölt szalonna, a zöld paprika és a füstölt turó. 

Beszélgetés közben szemlélődünk a gunyhóban. Megpillantjuk a pócot. Ezen áll a sótartó, a megkezdett faragások, a faragásokhoz szárogatott fadarabok, a szénahordó kötél, a furugla és miegyéb zakat, dib-dáb holmi. A falon egy kis fából való gépezetet hajthatunk jobbra és balra, fölfelé, vagy ettől távolabb. Ezen a kis gépezeten van az olajmécses. Különös, hogy a gunyhóban kályha is van, amit téglából raktak, s kívül fűtik. 

- Hogyan, hát itt télen is laknak? 

- Nem lakunk itt kérem, - feleli a gulyás - de a hideg tavaszi és őszi reggeleken nagyon elkél egy kis meleg. 

Künn megnéztük a szint, ott áll a faragó-szék. A szin egyik lábán lóg a gulyás kabátja, amelynek az újja be van kötve. 

Vajjon miért? 

Megnézzük a legelészgető fókákat, az anyafókát, a kisfókát, a bikákat. Elmegyünk az álláshoz, ahová esténként behajtják az állatokat. 

Lassankint leszáll az est. 

Elbúcsúzunk szíves gazdánktól. Kezet szorítunk vele, miközben tisztességesen leveszi és kézben tartja a kalapját. 

- Az Uristennek ajánlom tekintetes uram! s köszönés után oda megy a kabáthoz. Belenyúl bekötött újjába: 

- Egy kis jó gombát szedtem. Ha meg nem sértem a tekintetes urat, tessék hazavinni a tekintetes asszonynak!"

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!