Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

Székelyföld

„Vessünk még egy pillantást a mestergerendára; oda, oda, olykor ékes mondások mellé, be vagyon vésve az építő és felesége neve, meg az évszám: Ao. 1811. A mestergerenda a könyvtár; oda van fölszúrva a leghitelesebb egyiptomi álmoskönyv, a kalendárium, meg ami nagyon szomorú olvasmány, az adókönyv.

A gerendákon, díszes háromágú akasztókra kötve, koszorúk, koronák függenek aranysárga búzakalászból fonva, jeléül egy-egy jobb esztendőnek.

Az ajtó sarkán varrottas kendő (törülköző) függ. Az ajtó mögött, a sarokban, fogason: köntös. Az asszony régi módi, két szélbe szövött, bodros ráncokba szedett, szőttes fössingjei, fekete lájbija, nagy keszkenője; a férfi vasárnapi, szürke, házi posztó szokmánya (zekéje), ugyanilyen daróc kocogányja, fehér harisnyája.

A «kicsi ház» az öregek és az unokák tanyája.

Itt is kancsók a fogason, de kevesebb dísz rajtuk. Az asztal nincs a ház közepén, hanem az egyik szögletben, a két ablak között. Mellette két oldalt, a falhoz téve, karos fedelespad. A virágosan festett karospad alsó része hosszú láda, abban a konyhafölszerelés egyes darabjai: a laska-serítő, a fakanalak, a kis lapító, a kovászos tál, stb., meg a só, a puliszkaliszt és néhol a kenyér is.

A ház belső szegelletében, egymás végtiben, két egyszerű, rongypokróccal letakart ágy. Semmi különös rajtuk, ha csak az nem, hogy nem igen láthatni be az ágyak alá. mert karikán járó kicsi ágy van alattuk a gyermekek vagy az unokák számára.

Az ágyak végén, a szögletben, a kis szögelettálas. Ez is festett butor, benne a naponkint szükséges edény, pohár. Mellette a falon, szögre akasztva, a nagy-lapító, kislapító, három-négy darab, szép síma fenyődeszkából. A nagy lapítón serítik a laskát; a kicsiken petörzselymöt, hagymát, húst s mi egyebet vágnak. Szombatonkint kőporral hófehérre surolják ezeket, meg amott, a cserepes mellett, a kártyapadon álló vizes kártyákat is.

Szóval: egyszerű a székely berendezés: egy asztal, egy-két szék, padláda, fali téka, polc, meg tálas, cifra láda s az ágy.

Ezek közül inkább csak a fali téka és a láda, padláda a díszes; ágyat nem igen találtunk ilyet, azt inkább a ráhelyezett szövött csergék és párnák díszítik, néha fel magasra egész a menyezetig ér a «vetett ágy», ebben nem is igen aluszanak, mellette szokott lenni az egyszerű kis ágy, csak sokszor lóca vagy a pokrócos vacok.

Az asztal egyszerű nagy mély fiókkal a kenyér számára, az úgynevezett kamarásasztal; ez hasonló a kalotaszegi asztalhoz, valamint az asztalnak és almárjomnak együvé kombinálása is gyakori itt is, ott is. A falon lóg a különféle többnyire csíkos szövött szoknya, lajbi, hosszú polcon tányérok, bokálok, a vízpad; zöld vagy díszes rajzú kemence (cserepes) egészíti ki a gerendás menyezetű szobát.

Újabban persze már efajtát nem készítenek, minden családnak akad «világlátott tagja», aki városban tartózkodott, Pesten, «Barassó»-ban vagy Bukarestben, s kinek félmívelt rossz izlése ha haza vissza kerül, előbb-utóbb kidobatja a «régi módi» paraszt bútort, hogy olcsó vásári úrifajtát tegyen a helyébe. A szemétdombon rajzoltuk le azt az érdekes, még elég jó állapotban lévő almárjomot.”

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A kalotaszegi magyar nép művészete

A ház (szoba) berendezése Kalotaszegen.

"Ott van mindjárt a városi mintára szegezett kerítés. Mennyivel szebb akár az egyszerű gyepü-kerítés is! Mennyivel szebb, amit a maga egyszerű eszközeivel készít: faoszlopokra faragott fejü faszegekkel erősített deszkákból, amelyen látható, kifejezett, sőt mindjárt diszítés az összetartó erő is, holott az eldugott, nem látható drótszeggel tákolt kerítés amahhoz képest semmit mondó, művészietlen. Kalotaszegen van mindenféle kerítés. Fás vidéken fából, a kőbányás Zsobok vidékén kőből s vegyesen; jellemző, hogy az eső ellen alkalmazott keritéstető, e hasznossági elem, mily dekorativ változatokra nyújt módot. Érdekes, bár nem tipikus, a vízlevezető ablak, amelyet egy-egy helyt kőkerítésen alkalmaznak, az oldalos helyen lefutó esővíz levezetésére.

A kerítés mögött a telek tágas, jobbára hosszukás. Nem úgy mint régen, ma már közel a kapuhoz, oldalt áll a ház; a ház végiben a gabonás, az ólak s a telek végiben szembe a kapuval, a csűr. Ha a telek kaptatós, meredek, első sorban arra ügyelnek, hogy «takarás»-kor kényelmesen eljuthasson a szekér a csűr alá, így tehát a telek alsó végébe, a völgybe kerül a kapu, meg a csűr. Ez azonban kivételes. Rendesen a csűr választja el az udvart a kerttől, elsőbben is a csűröskerttől, ahol a széna, meg a szalma áll ösztörübe vagy kalangyába rakva, a gazda módja szerint; a csűröskertben szárad a kender s a törek, a kender hehelést is, amiről lesz még szó, itt végzik. A csűröskert sövénynyel van bekerítve az aprómarha elöl. Ezután következik a gyümölcsös, amely néha egyenest kivezet az egész háznépet tápláló fertály földecskére.

A régi öregeknek más rendjük volt: külső udvaruk is volt, meg belső is. Ilyen régi módi a Bálint Bandikó András házatelke, 1763-ból; bőteleknek hívják, meg is van vagy ezerhatszáz öl; kaptatós telek ez is, a csűrt tehát a telek lábjába építették, közel a kapuhoz. Az utca felé kőfal tartja a töltést, hogy a ház meg a csűr egyenes helyt legyen. A kőfal előtt víz csurog az árokban, rajta hid: ez vezet a kapuhoz. Így jutunk a külső udvarba. Jobbra a csür, balra a ház, de csak háttal, egy kis leső ablakkal, hogy az utcaajtón ki s béjárót szemmel tarthassák.

A csűr maga egy tágas üres szin, földje ki van tapasztva vagy padolva, mert errefelé nem a szérün nyomtatnak, hanem a csűrben. A valóságos csűrhöz számít még két oldalt a pajta, a bivalynak, meg fehér marhának. Van egy-faros, meg két-faros pajta, (fél vagy egész) ahogy állanak benne a marhák, a szerint. Ezen a régi telken ügyes még a külső udvar végében az erősen kiugró eresz vendégszekereknek, meg egyéb alkalmatosságnak. A csűr mellett jutunk a tágas belső udvarra. Van itt minden, ami a földmives embernek kell, még a szekér vendégoldalának felkötéséhez való füzfavesszőt is megnevelik itt az átfutó patakban, hogy azért se kellessék a szomszédba menni. A belső kaputól jobbra eső kerekes szinnel szemben áll a kézi gabonás, mellette a malacól, tovább, a telek felső végében, a nagyobb gabonás, tornácán a sörmény (az örlő, kézimalom,) meg cefrének a hordó, tovább a pince, bornak, pityókának, meg egyéb veteménynek. Ennek is jól kiugró eresze van, hogy nyárba az ajtó előtt árnyékot fogjon. Itt van a bodon kut is). Balra a négy szegelletre épített méhszin, tovább a káposztás kert, külön bekertelve, azután a gyümölcsös.

Legügyesebb mégis csak a ház. A szabad oszlopos tornác az egész alkotmány közepe. Innen lépünk a valóságos «házba», a lakószobába. Az utca felé eső szögletben a sarokra állított asztal, falmentin a padládákkal; a szemközti sarokban a cserepes kemence. A kemence elülső része szabad, ha nem sütnek, a tűz is szabadon ég rajta, csak épen hogy áthuzza a kemence a füstöt. A szabad tüzhely egyik végében van a «plakten», a karikás vaslap; a tüzhely vagy «tüszely», jól előre nyúlik, kiszélesedik a kemence körül, hogy télen odaülhessenek, beszélgetni, a tűz köré (padka). A harmadik szögletben van az inkább parádénak való «vetett ágy», utána a háló ágy; jut néha a kemence mellé is ágy, vagy legalább is egy bölcső. Szék egy-kettő ha van a házban: csak az emberek, (meglett, házas férfi) meg a legények ülnek rajt', a menyecskék nem igen, a leányoknak meg épenséggel nem való. Az ajtó mellett van még a vízpad a «kártyá»-nak, (faedény) közbe a falmentén egy pár láda; az asztal fölött, a sarokban a téka.

A «házból» ritkán nyilik egyéb helyiség, hamarább a tornácról, külön. A legegyszerűbb házban is van még egy kamra, ha kettő, akkor az egyik szalonnás, a másik «csak amolyan elegyes». Künn a tornácon áll a szuszéng, meg a hombár, gúnyának, gabnának és mi egy s másnak. A ház végében van a «kis kert», az utca fele. A tornác árnyékos ivei alá futnak föl futóka virágok, ott nyílik a piros szegfű, ott virít a mályva, a karfán cserépben az «engem nefelejts». A tornácról látni a galambbugos kutágast is.

Ha együtt marad három-négy nemzedék - apa, fiak és unokák, nem ritkán velük a szépapa is, - kibővül a ház is. Elsőben is a nagyobbik fiu különködik el, amikor menyecskét hoz a házhoz. Külön «házat» csinálnak a fiataloknak, de csakarra a tornácra, az öregekére. Ilyenkor az öregek az első házat rendesen átadják a fiataloknak, ők meg a tornác végében, a tágas gabonást alakítják át háznak s abban laknak.

A legtöbb ház ilyen elrendezésü; van még a telken nyári konyha is, amiben csak egy sütőkemence, szabad tüzhely van, fölötte «langfogóval,» hogy a nyárára való kolbászt, sonkát abban füstöljék meg."

Szerző: Molnár J.

1 komment

Címkék: Dezső Malonyay

Érdekes, szép tereket, hangulatokat létrehozni is művészet, de azokat úgy fotózni, hogy megelevenedjenek a képeken, csak különös érzékenységgel lehet.

A válogatás Kristin Perers  fotóiból készült.

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: Kristin perers