Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A BALATONVIDÉKI PÁSZTORNÉP

"A pásztor tartózkodási helye a szállás vagy hálás nevű gunyhó. Mellette egy kis szény, szín van.

Borka Takács István szállása előtt kobaktök-lugos van, amelyről a kobak és hébér nevű gyümölcsök csüngenek alá. A gunyhónak két helyisége van. Az első nyitott, amolyan előszoba féle. ahova nagy esőben beáll a gulyás. Itt tart egy-egy zsák krumplit; a belső helyiség a hálóhely. Ebben két nyoszolya van; egyiken egy régi ócska szűr, másikon, öreg rongyos bunda, amelyben még a régi jó világban parádézott a gulyás öregapja. 

Az unoka jóízüen alszik az örökéletű holmin! Mert igaza van a régi nótának: 

Kifordítom, befordítom
Mégis bunda, a bunda.
Hej bunda, a bunda,
Pásztorbunda a bunda.
Mégis bunda a bunda!

Leterítem a bundámat
Mégis bunda a bunda
-----------------------

Ha megázik is a bunda
Mégis bunda a bunda.

-----------------------

Ha rongyos is a bunda
Mégis bunda a bunda.

-----------------------

Az egyik nyoszolya végében áll az eleséges láda. Ebben tartja a pásztor az ennivalóját, no meg egy-két pint bort s a papramorgót, amiből hideg reggeleken egy-egy korty olyan jól esik! Mikor belépünk a sötét gunyhóba, a derék pásztor megtörli az ágy szélét, a padot, szivélyes hangon helylyel kínál. Kinyitja a ládát, előveszi a bort: 

- Tessék használni a tekintetes úrnak. Ne tessék megvetni a szegénységemet. 

A jóravaló ember örömmel látja, hogy nem vetjük meg jószivűségét. Előveszi a fehér asztalkendőbe takart fekete rozskenyeret, zsebéből kiveszi a kusztorát, megtörli s megkínál bennünket egy falat kenyérrel, miközben szabadkozva mondja: 

- Nem telik fehérebb a szegénységemből. 

A kenyér mellé előkerül a jó füstölt szalonna, a zöld paprika és a füstölt turó. 

Beszélgetés közben szemlélődünk a gunyhóban. Megpillantjuk a pócot. Ezen áll a sótartó, a megkezdett faragások, a faragásokhoz szárogatott fadarabok, a szénahordó kötél, a furugla és miegyéb zakat, dib-dáb holmi. A falon egy kis fából való gépezetet hajthatunk jobbra és balra, fölfelé, vagy ettől távolabb. Ezen a kis gépezeten van az olajmécses. Különös, hogy a gunyhóban kályha is van, amit téglából raktak, s kívül fűtik. 

- Hogyan, hát itt télen is laknak? 

- Nem lakunk itt kérem, - feleli a gulyás - de a hideg tavaszi és őszi reggeleken nagyon elkél egy kis meleg. 

Künn megnéztük a szint, ott áll a faragó-szék. A szin egyik lábán lóg a gulyás kabátja, amelynek az újja be van kötve. 

Vajjon miért? 

Megnézzük a legelészgető fókákat, az anyafókát, a kisfókát, a bikákat. Elmegyünk az álláshoz, ahová esténként behajtják az állatokat. 

Lassankint leszáll az est. 

Elbúcsúzunk szíves gazdánktól. Kezet szorítunk vele, miközben tisztességesen leveszi és kézben tartja a kalapját. 

- Az Uristennek ajánlom tekintetes uram! s köszönés után oda megy a kabáthoz. Belenyúl bekötött újjába: 

- Egy kis jó gombát szedtem. Ha meg nem sértem a tekintetes urat, tessék hazavinni a tekintetes asszonynak!"

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.