Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

A dunántúli magyar nép művészete

"Salamon József háza a szegényebb rendű falusi házakhoz tartozik, de három ablaka van az első szobában. 

A berendezés?... Egy vetett ágy; három hálóágy, egy-egy fej-vánkossal, egy-egy lepedővel, alatta szómabödöc, (erdélyiesen: surgyé), egyiken van dunyha is takarónak; paplanja nincs a szegény ember gyerekinek; egy bölcső, benne a szalma s egy gyermek. Egy egyszerü pad s egy «karpad». Az asztalt, azt mondja, «vászon abrossze szokjuk beterítni, de nem a magunk szőttesével, mert fonyást fonyunk, de szőnyi, a takács sző». Abroszt a vásáron vesznek. Az asztal körül két-három karosszék. Egy kis petroleumlámpa s egy kis mécses. Egy asztalszerü felnyitó és fiókos sublat. A felsőben a lányka ruhája; a kihuzó fiókban holmi apróság. Egy kisebb láda. Homorú, kékszinű «szemes kálha, a novai kálhás csinálja», másképen tólos kálhának is híjják. A kályha tövében korsó. De ezt Kebelében csinálják. Bugyogós korsót is készítnek ott, s azt nyáron a mezőre használják. A kályhában van regli vagy redli, mert ezt parasztosan csak így híjjuk. Urasan rehennek mondják. Ez inkább csak azért van, hogy a meleget jobban beadja; benne krumplit se szeretnek sütni, mert szagos. A kályhát túlról fűtik, a konyhából. A gerendára kötve függ két csomó vaóma (vadalma). A kályha felőli szögletben a gerendára madzaggal felkötve vékony rúd, a ruhatartó rúd, rajta ruhaféle s egy pár csizma. 

A konyhába kettőstábláju ajtó nyílik egymás fölött: felső és alsó ajtó. Csak úgy mondjuk: «Tedd be Bözsi az alsó ajtót, bejőnek a tíkok». A felsőt pedig befelé kell ki nyitni, mert megöli az embert a füst. Itt van ugyan egy kis füstlik, de nem azon jár ki a füst, hanem rendes helyén: az ajtón. Az első és hátulsó szobának kályháiba itt fűtenek; lehet kenyérsütés is a nagy sárkemencében, ugyanekkor lehet pállás (párolás) a vasfazékban (üst), a katlanban, slehet tűz az ebédfőző tüszelen is. Egyszerre öt helyről omlik a füst ebbe a középső helyiségbe s az mind az ajtón jut ki a szabadba. Az ajtót tehát nyitva kell tartani, legalább is a felső felit. A füst erősen megfogja a padlást és gerendát; hetenként, havonként megmeszelik sárga földdel; néha le is vakarják, de se a kályhán kürtő, se a kemencén kémény nincsen. Miért nem csináltatnak? «Hát kiérem azért, me szegény az ember gyereke.» A kenyérsütő nagykemecét s a pálló kiskemencét, a tüszelt is maguk csinálják, sárból. Kenyérsütéskor az asszony szenvonyóval kihuzza a parazsat, a lapáttal beveti a kenyeret. Főzéskor a szenet séroklive bolygatja (Hakl). Egy pipaalakú vas az egész. Van szénhordó vaslapát és csipő vagy csiptetővas is, amit Erdélyben egyszerüen fogónak hívnak. A fel és letolható vaskarika kitágítja s összeszorítja. Ez is kezdetleges cigány-csinálta eszköz, de igen alkalmas és teljesen fölöslegessé teszi a séroklit, mely nevével együtt idegenből került vagy maradt itt és sokkal haszontalanabb szerszám, mint az eredeti magyar fogó. 

A konyhában szintén van egy pár bútordarab: láda, szék, karpad, sajtár, sajtárpad; a falon «edényes», néha egy-egy ágy is; minthogy az asszony itt forgolódik, a kisebb gyerekek is itt akadékoskodnak. Hogy az egyesztendős gyermek állni tanuljon, van egy sajátságos állópad: hosszú, súlyos tölgyfából, négy lábbal, közepén négyszögü lyuk, amibe a gyermek áll s föl nem boríthatja és maga sem borulhat föl. A lyuk azonban «kerekes» szokott lenni, hogy a gyermeket ne sértse. 

A hátulsó szobát Salamon Józsefék s más ilyen egyszerübb szegény emberek, nem is használják lakásra, csak kamarának; krumplit s egyéb lim-lomot tartanak benne. 

A ház folytatása, véle egybe ragasztva: a cséplőpajta (lábas), nyilt elejű, s ott a gabonapajta.

Salamon Józseffel szemben lakik Kránicz Mihály és Salamon Gergő régi, régi házban mind a ketten, amiket nemcsak két, hanem talán négyszáz esztendővel ezelőtt építhettek, talán még az «ótestamentumban»; nem is tudják, mikor? Építkezés, külső-belső berendezés csak olyan, mint a kissé fiatalabb Salamon József-féle telken. Sőt itt a szoba belsejében modernebb dolgokat is látunk. Talán, mert kissé módosabb, mert kissé urasabb természetű a család. Kránicz Lujza kisasszonyos, noha maga sikálja a szoba földjét vörös agyaggal, amibe pelyvát gyúrt. A tiszta szobában két sifonér, vetett ágy, óra, varrógép, tükör; a sublaton egy-egy figura s üvegek; már van «fogas» is, rajta asszonyi ruhák. A régi szemes kályha piros színű volt, most fejérre meszelték; nincs a földig rakva tüszellyel, hanem két lábon áll, belső két lábát a fal helyettesíti. Az ablak párkánya és talpa, mélyedése is meg van rakva házi holmival: borotváló csésze, kalendárium, szentelt gyertyák, kis üvegek, csészék, dísztök (lopótök) s több ilyes van ott."

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.