NYÁRON ÚJRA HÉTVÉGI OLVASGATÁSRA HÍVLAK BENNETEKET EGY-EGY REGÉNY RÉSZLETÉVEL. REMÉLEM, HOGY A PIHENÉS ÓRÁIBAN MINDENKINEK KELLEMES ÉLMÉNY LESZ BEPILLANTANI AZ IRODALOM VILÁGÁN KERESZTÜL NÉHÁNY ENTERIŐRBE.

TORMAY CÉCILE

A RÉGI HÁZ

(részletek)

„Ulwing Kristóf szobája boltíves, alacsony szoba volt. Két barlangos ablakán szétfogott mullfüggöny fehérlett. A kerek asztalon gyertya égett, faggyúból volt, de ezüsttartóban állt. Világa lassan tántorgott körben a zömök karszékek csíkbafénylő vászonhuzatán.

- Üljön le, Füger. Te is, - mondotta Ulwing a fiának, de ő maga azért állva maradt.

- A Palatinus úr rám bízta a kastély restaurálását. Az erdőre is megkötöttem az alkut. - Fölvett egy levelet a sokfiókos íróasztalról. Keze ingadozás nélkül, kíméletlenül markolt meg mindent, amire szüksége volt. Közben rövid, biztos utasításokat adott a könyvelőnek.

Füger sietve irkált sárgafedelű jegyzőkönyvébe. Mindég magánál hordta, még ha misére ment is, kilátszott a zsebéből.

János Hubert kényelmetlenül ült a dudorosan párnázott karosszékben. Tekintete üresen kerengett a szobában. A divány felett Fischer von Erlach és Mansard építőművészeknek az arcképe függött. Finom, régi kis metszetek. Ismerte ezt a két arcot, de nem érdekelték őt. A zöld papirkárpit mintáját kezdte nézni. Apró csíkok. Zöld koszorúk. Mindegyiket megnézte külön. Közben egészen elálmosodott. Többször egymásután kihúzta a nagyfejű gombostűt, mely a butorvédő horgolást a karosszékhez tűzte és pontosan megint visszaszúrta a helyére. Aztán köhögött, pedig ásítani akart volna.

………

A kis fiú duzzogott egy ideig, aztán lábujjhegyen utána indult. Az ajtóban nyugtalanul pillantott körül. Félt ettől a szobától, pedig barátságosabb volt a többinél és Anna nap-szobának hívta. A sárgacsíkos papirkárpit sugarasnak tetszett és a cseresznyefa-bútorok még borús időben is úgy néztek ki, mintha a nap sütött volna fölöttük. A székek lába hegyesen állt a súrolt deszkapadlón, a támlányuk olyan volt, mint egy lant. Ez a szoba a mamáé volt. Nem lakott benne, mert az égbe ment és eddig még nem jött haza, de azért minden úgy maradt, mint azelőtt. Képe a sokvirágos divány fölött függött, varróasztala is ott állt az ablakmélyedésben. A zongora is az övé volt és a gyerekeknek megtiltották, hogy hozzá nyúljanak. Pedig Kristóf egészen bizonyosan tudta, hogy ott benn élnek a zongoraegerek és éjjel, mikor mindenki alszik, ezüstcipővel szaladgálnak és a levegő cseng a futásuktól.

- Menjünk innen, - mondotta szepegve, - de eredj előre te...

A nagypapa szobájában nem volt senki. Csak a kályha felől hallatszott finom ropogás. Csak az oszlopos alabástromóra ketyegett az íróasztalon.

A kis Kristóf egyszerre bátrabb lett. Odaszaladt a kályhához. A kályha ezüstszürke zömök cseréposzlop volt. Tetején urna állt, melyből fehér porcellán-lángok csaptak ki: mozdulatlan, fehér porcellán-lángok. És ez szép volt és megfoghatatlan és Kristóf szerette nézni.

A sárgaréz ajtóra mutatott. Szelelőjén át látni lehetett, hogy mi történik a kályhában.

- Most táncolnak a kályhatündérek odabenn...

Anna hiába lesett be a szelelő nyíláson, ő nem látta a tündéreket. A kályhában közönséges lángok billegtek a parázs fölött. A füst lassan csavarodott bele a kéménylyukba.

- Ugy-e szépek? Vörös ruhájuk van és dúdolnak, - mondotta a fiú.”

kép: innen

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: ház régi világirodalom cécile tormay enteriőrök

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.