VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Több héten át egy kis szombat-vasárnapi olvasgatásra hívlak benneteket egy-egy regény részletével. Ezúttal csak Balzac művek kerülnek terítékre.

Balzac

A LABDÁZÓ MACSKA HÁZA

(részlet)

„A Saint-Denis utca közepe táján, csaknem a Petit-Lion utca sarkán, még nemrégiben is ott állott ama házaknak egyike, melyek valósággal kincset érnek a történészek számára, mivel mintájukra könnyűszerrel felidézhetik az egykori Párizst. A roskatag építmény düledező falait mintha hieroglifek tarkázták volna. Mert mi más nevet is adhatott az arra vetődő idegen azoknak az X-eknek meg V-knek, amelyeket a keresztben vagy rézsútosan futó támaszfák írtak a homlokzatra, apró, párhuzamos repedésekkel hasogatván fel a fal festését? E gerendák természetesen már a legkönnyebb kocsi elhaladtára megrázkódtak eresztékeikben. A tiszteletre méltó épületet háromszögletű tető koronázta, amilyennek hamarosan már nem találjuk Párizsban semmiféle mását. Ez a sok vihart látott tető három lábnyira kinyúlt az utca fölé is, részben hogy a kapu küszöbét megóvja az esőtől, részben pedig hogy védelmet nyújtson a padlás támaszték nélkül álló falának és ablakának. E legfelső emeletet cserepek módján egymásra szögezett deszkákból építették, kétségkívül nehogy túlterheljék a törékeny házacskát.

Egy esős márciusi reggelen köpenyébe állig beburkolódzott fiatalember álldogált a szemközti bolt eresze alatt, s régészhez illő elragadtatással vizsgálgatta az ódon hajlékot. Igaz ugyan, hogy a figyelmes szemlélő számára szolgált is egynémely fogas kérdéssel ez a XVI. századból ittragadt rozzant polgár-lak. Minden emeleten valami furcsaság szúrt szemet: az elsőn négy magas, keskeny, egymáshoz közel vágott ablak alsó felében fatáblák szűrték azt a kétes-homályos világosságot, melynek segítségével az ügyes kereskedő mindig vevője elé tudja varázsolni a kívánt árnyalatú szövetet. Úgy látszott azonban, hogy a fiatalember mélyen lenézi a háznak ezt a főrészét, mert eddig még pillantásra sem méltatta. De nem érdekelték jobban a második emelet ablakai sem; ezekről már felhúzták a redőnyt, s a nagy cseh-üveg táblák mögött láthatóvá váltak a kis vörös muszlinfüggönyök. Minden figyelmét a harmadik emelet kötötte le, egy sor szerény ablakocska, oly kezdetleges kidolgozású kerettel, hogy méltán képviselhették volna a Műipari Főiskolán a francia asztalosipar hősi korszakát. Az üvegjük amellett annyira zöldes volt már, hogy ha nincs olyan jó szeme, a fiatalember észre sem veszi a kékkockás vászonfüggönyöket, melyek a profán kíváncsiság elől rejtegették e szobák titkait. Olykor - ha már beléunt hiábavaló szemlélődésébe vagy a ház és az egész környék temetői csöndjébe - a nézelődő az alsóbb régiók felé fordította tekintetét. S valahányszor így viszontlátta a boltot, mindig önkéntelen mosoly lopódzott az ajkára, mert itt aztán valóban akadtak meglehetős fura dolgok. Mindenekelőtt egy hatalmas, vízszintes fatömb, amely négy, az ütött-kopott ház súlya alatt szinte hétrét görnyedő oszlopon nyugodott, s amelyen oly vastag rétegekben állt a különböző színű festék, akár egy vén hercegnő orcáin a pirosító. E széles, faragásokkal cifrázott gerendának a közepében egy labdázó macskát ábrázoló, régi festmény díszelgett. Ez a festmény csalta a mosolyt a fiatalember arcára. De meg kell vallani, hogy a legelmésebb modern festőtől sem telne ennyire komikus torzkép. Az állat egyik mancsában labdaütőt tartott, éppoly nagyot, mint ő maga, s hátsó lábaira ágaskodva veselkedett neki az ormótlan labdának, amit aztán egy aranyhímes ruhájú nemesúr ütött vissza. Rajzzal, színezéssel s minden egyébbel úgy bánt a piktor, hogy abból kiviláglott: szamárfület akart mutatni a kereskedőnek és a járókelőknek egyaránt. Az idő is, eltorzítva a naiv képet, groteszkségét némi bizonytalansággal tetézte meg, ami kételyekbe ejthette az aggályosabb sétálót. A macska pettyes farka például olyan formát öltött, hogy valami nézőnek is lehetett gondolni, annyira hosszú, vastag és dús farkat viseltek őseink macskái! A festmény jobb oldalán, azúrkék mezőben, amely alól itt-ott kifeketéllett a korhadozó fa, ez volt olvasható: GUILLAUME, baloldalt pedig: CHEVREL ÚR UTÓDA. A betűk fukaron mért aranyát már jórészt kifakította a nap és az eső; a szöveg régi helyesírásunk szabályait követte, az U-k megfeleltek a V-knek és viszont. Egy kevéssé tán letöri azoknak a szarvát, akik szentül hiszik, hogy a világ napról napra okosabb lesz és a modern sarlatánizmus minden eddigit felülmúl, ha itt megjegyezzük, hogy ezek a legtöbb párizsi kereskedő szemében oly furcsának tetsző cégtáblák csupán holt másai egykori élő képeknek, amelyekkel élelmes őseink a vevőket csalogatták boltjukba, így a Fonó Koca, a Zöld Majom s a többi eleven állatok voltak, ketrecük ott állt a kirakatban, ügyességük ámulatba ejtette az arrajárókat, s idomításuk a XV. századbeli kézműves türelmét dicsérte. Az effajta érdekességek hamarább juttatták vagyonhoz szerencsés gazdáikat, mint a Gondviselés, Bizalom, Isteni Kegyelem felírások meg a Keresztelő Szent János Fővétele képek, melyeket máig is látni a Saint-Denis utcában.”

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.