VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Több héten át egy kis szombat-vasárnapi olvasgatásra hívlak benneteket egy-egy regény részletével. Ezúttal csak Balzac művek kerülnek terítékre.

Honoré de Balzac

A szamárbőr

(részlet)

„Felment a belső lépcsőn, mely az emeleti termekbe vezetett, s útközben lépten-nyomon fogadalmi pajzsokat, fegyvertartó táblákat, faragott tabernákulumokat, fából kivésett alakokat látott a falra függesztve. A legkülönösebb formák, élet s halál határán álló csodálatos alkotások valóságos áradatában haladt tova, mint egy varázslatos álomban. Végül saját létében is kétkedve olyan lett, mint ezek a furcsa, nem egészen halott, de nem is egészen élő tárgyak. A nap már sápadóban volt, amikor az új termekbe lépett; de az itt felhalmozott, aranytól és ezüsttől csillámló kincseknek mintha nem is lett volna szükségük világosságra. Az emberi hóbortok e hatalmas bazárjában legköltségesebb szeszélyei zsúfolódtak egybe hajdan volt tékozlóknak, akik hitvány padlásszobában szenvednek ki, miután milliókat pazaroltak el. Százezer frankért vásárolt, majd száz krajcáron elkótyavetyélt írókészlet hevert egy titkos művű zár mellett, melynek ára egykor egy király váltságdíjával ért föl. Az emberi nem nyomorúságának teljes pompájában, gigantikus kicsinyességeinek teljes dicsőségében mutatkozott meg itt. Amott azt a Jean Goujon tervrajzai szerint kifaragott ébenfa asztalt, a művészetnek ezt a remekét, melynek elkészítése annak idején több esztendei munkába került, talán tűzifaárban szerezték meg. Értékes ládikák, tündérkéz ácsolta bútorok halmozódtak limlomként egy rakáson.

- Milliók hevernek itt! - kiáltott fel a fiatalember, mikor végére értek az egymásba nyíló termek sorának, melyeket a múlt század művészeinek faragványai és aranyozásai díszítettek.

- Inkább milliárdok - felelte a pirospozsgás kövér legény. - De ez semmi; tessék csak felmenni a harmadik emeletre, majd ott meglátja!

Az ismeretlen követte vezetőjét, s egy negyedik galériába került. Itt sorra vonult el fáradt szeme előtt Poussin több képe, Michelangelo egy fölséges szobra, Claude Lorrain néhány elragadó tájképe, Gérard Dow egy vászna, mely Sterne lapjaira emlékeztette, aztán Rembrandtok, Murillók, Byron költeményeit idéző komor színezésű Velazquezek, majd antik domborművek, achátserlegek, csodálatos ónixok következtek... Munkát megutáltató munkák, művészetet meggyűlöltető, lelkesedést kioltó műremekek özöne. Raffaello egy Madonnája elé ért, de megcsömörlött Raffaellótól. Correggio egy alakja koldult tőle egyetlen pillantást, de annyit sem kapott. Jóformán rá sem mosolygott egy felbecsülhetetlen antik porfírurnára, melynek körbefutó domborművei az elképzelhető leggroteszkebben ábrázolták a féktelen római Priapus-ünnepet, valamelyik hajdani Corinna gyönyörűségére. Fulladozott ötven letűnt évszázad törmelékei alatt, belebetegedett e rengeteg emberi gondolatba, lesújtotta a fényűzés és a művészet, nyomasztóan hatottak rá ezek az újton-újra születő formák, melyek végeláthatatlanul ostromolták, mintha egy gonosz szellem szüntelenül szörnyetegeket keltene létre a léptei nyomán.

Szeszélyeiben a modern kémiához hasonlóan, mely egyetlen gázba párolja az egész teremtett világot, vajon nem készít-e a lélek is szörnyű mérgeket gyönyöreinek, erőinek vagy eszméinek hirtelen összesűrítésével? És sok embert nem az terít-e le, hogy egyszerre csak valamilyen pusztító lelki sav ömlik el egész benső lényén?

- Mi van abban a ládában? - kérdezte, amint egy nagyszobába léptek, a dicsőség, emberi erőfeszítés, találékonyság és gazdagság utolsó tárházába. Új javai egy négyszögletes, nagy, mahagónifából készült szekrényre mutatott, mely ezüstláncon függött egy szögön.

- Ó, annak a kulcsa az úrnál van - felelte a kövér legény titokzatos képpel. - De ha látni szeretné azt a képet, szívesen megkockáztatom, és szólok az úrnak.

- Megkockáztatja! - szólt a fiatalember. - Hát mi a maga gazdája? Fejedelem?

- Azt én nem tudom - mondta a legény.

Egy pillanatig egyformán elképedve néztek össze. Aztán az inas, óhajnak véve a fiatalember hallgatását, magára hagyta őt a teremben.”

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.