VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Négy héten át egy kis karácsony előtti olvasgatásra hívlak benneteket egy regény részleteivel.

Emile Zola

Hölgyek öröme

(részletek)

"Ekkor igazi déli hevességgel, képzeletet felgyújtó, lelkes mondatokban lefestette az új kereskedelem munkáját. Legelső titka: a felhalmozás megsokszorozódott hatalma, az egy helyre összegyűjtött rengeteg áru, amely kiegészíti, segíti egymást; soha sincs szünet, mindig az idénycikkek vannak forgalomban; a vevő, míg osztályról osztályra jár, mindenütt újabb csapdába esik: itt a szövetet veszi meg, odább a cérnát, máshol a köpenyt, felruházkodik, majd váratlan dolgokat pillant meg, nem tud ellenállni a haszontalan és tetszetős holminak. Ezek után Mouret a feltűnő árjelzés diadalát zengte. A divatújdonságok árusításának nagy forradalma ezzel a nagyszerű ötlettel kezdődött. A régi kereskedelem, a kiskereskedelem azért járja a végét, mert a láthatóan kiírt, alacsony árakkal nem tud versenyezni.

A versengés most a közönség szeme láttára folyik, csak el kell sétálni a kirakatok előtt, hogy lássák az árakat, minden üzlet csökkenti az árait, beéri a lehető legkisebb haszonnal; nem lehet csalni, nem lehet gondosan kiagyalt fogásokkal kétszeres áron eladni egy szövetet: folyó ügyletek vannak, minden árucikken a megállapított kulcs szerinti haszon, a szerencsét pedig a jól működő eladás hozza meg, mely annál nagyobb méretű, minél nyíltabban folyik. Nem csodálatos alkotás ez? Fölforgatja a piacot, átalakítja Párizst, mert a nő húsából és véréből teremtetett.

….

Ezen a hétfőn, október tizedikén, ragyogó, diadalmas napfény tört át a szürke felhőkön, melyek egy hét óta borongtak Párizs fölött. Egész éjszaka csepergett még az eső, a szitáló nedvesség bemocskolta az utcákat, de a felhőket elűző friss szél hajnalra felszárította a járdákat, s a kék ég áttetsző, tavaszi vidámsággal ragyogott.

A "Hölgyek Öröme" nyolc óra tájban lángolt már a fényes nap sugaraiban, a nagyszabású téli divatáru-vásár diadalában. Zászlók lobogtak a kapu fölött, gyapjúszövetek csapkodtak a reggeli hűvösségben, a Gaillon teret ünnepi vásár zsibongása töltötte be; a két utcában pedig az ablakok kirakatszimfóniákat zengtek, az üvegek tisztasága még fokozta a harsány színeket. Valóságos színorgia volt itt, a fölhasadt utca túláradó öröme, egy egész fölfalható sarka, melyen mindenki szabadon legeltethette a szemét.

De most még alig volt közönség, néhány női vevő vetődött csak be, kinek sürgős volt a dolga, környékbeli háziasszonyok, meg akik el akarták kerülni a délutáni tolongást. Érződött, hogy a kirakott szövetek mögött az üres áruház teljes fegyverzetben várja a vevőközönséget, kifényesített parkettjével, árutól roskadozó pultjaival. A siető reggeli tömeg csak futó pillantást vetett a kirakatokra, meg sem lassítva lépteit. Az Új Szent Ágoston utcában és a Gaillon téren, ahol a fogatok szoktak állni, kilenc órakor még csak két bérkocsi volt. Csak a környék lakói csoportosultak a kapukban, a gyalogjárók sarkán - kivált a kiskereskedők, akiket fölizgatott a zászlócskák és tollbokréták hallatlan bősége -, s fölfelé bámulva csípős megjegyzéseket tettek. Leginkább az a kocsi háborította fel őket, mely a Michodière utcai szállítási osztály előtt állott: Mouret nemrégiben négy ilyen járművet vetett bele Párizs forgatagába; a sárga és vörös keretes, zöld hátú kocsik tükörfényes oldallapjai arany és bíbor színekben ragyogtak a napon. A vadonatúj mázolású jármű négy oldalán a cég neve futott körbe, a tetején meg plakát hirdette az aznapi vásárt; végül, mikor megrakták az előző napról maradt csomagokkal, az elébe fogott pompás ló ügetve megindult vele; és Baudu, aki ott sápadozott a "Tartós Posztó" küszöbén, egészen a körútig szemmel kísérte, s nézte, amint napfényes ragyogással hordozza végig a városon a "Hölgyek Öröme" átkozott nevét.

Közben jött néhány bérkocsi, és beállt a sorba. Ha feltűnt egy vevő, a magas kapuban sorakozó libériás szolgák - világoszöld frakk és pantalló, sárga-vörös csíkos mellény - mozgolódni kezdtek. Jouve felügyelő, a nyugalmazott egykori kapitány, szalonkabátban, fehér nyakkendősen, kitüntetését viselve állt ott, mint a régi, kipróbált tisztesség cégére, komoly udvariassággal fogadta a hölgyeket, és feléjük hajolva útba igazította őket. A hölgyek aztán a keleti szalonná átalakított előcsarnokban tűntek el.

Tehát már a kapuban csodálkozás és meglepetés ragadta magával az asszonyokat. A gondolat Mouret-tól származott. Elsőnek vásárolt Közel-Keleten, mesés olcsón, egy régi és új szőnyegekből álló gyűjteményt, azokból a ritka szőnyegekből, melyeket eddig csak a régiségkereskedők árusítottak, méregdrágán; most el akarta árasztani velük a piacot, majdnem vételáron kínálta, csupán fényes dekorációnak használta, hogy odavonzza a művészethez értő, előkelő vásárlóközönséget. Már a Gaillon tér közepéről látni lehetett ezt a keleti szalont: csupán szőnyegből és ajtófüggönyből állt, amelyeket a szolgák az ő parancsai szerint aggattak fel. A mennyezeten szmirnák voltak kifeszítve, bonyolult mintáik élesen kiváltak a vörös alapból. A négy falon ajtófüggönyök lógtak: karamániai és szíriai függönyök, zöld, sárga és cinóber színű sávokkal, közönségesebb dzsarbekiri függönyök, durva tapintásúak, mint a pásztorok ujjasa; aztán ismét kárpitnak való, hosszú iszpaháni, teheráni és kermancsai szőnyegek, majd szélesebbek, Sumakából és Madraszból, bazsarózsák és pálmák különös erdeje, az álom kertjében szabadon csapongó képzelet. A földön újra szőnyegek, mindenütt a süppedős gyapjú: középen egy agrai szőnyeg, csodálatos darab, fehér alappal és széles, halványkék szegéllyel, melyben ibolyaszínű díszítések futottak végig, bámulatos képzelőtehetség szülöttei; és mindenféle csodásnál csodásabb holmi: bársonyos fényű mekkai szőnyegek, jelképes csipkézetű dagesztáni imaszőnyegek; végül egy sarokban nagy halom olcsóbb áru: gördeszi, kulai és kirseri szőnyegek egymás hegyén-hátán, tizenöt franktól. Ez a fényűző törökbasa-sátor teveszőrhuzattal bevont karosszékekkel és díványokkal volt bebútorozva, némelyiken tarka rombuszok, a többin naiv rajzú rózsák.

Itt volt egész Törökország, Arábia, Perzsia, India. Kiürítették a palotákat, kifosztották a mecseteket és a bazárokat. A fakó arany uralkodott a halvány, régi szőnyegek között, melyeknek hervadt árnyalatai valami sötét meleget őrizgettek, a kialudt kemence hevét, a régi mesterek szép égetett színeit. És keleti látomások lebegtek a barbár művészet e dús pompájában, abban az erős szagban, melyet ezek a régi gyapjak magukkal hoztak a férgek és a nap hazájából.

Reggel nyolc órakor Denise, ki éppen ezen a hétfőn állott munkába, átment a keleti szalonon; megdöbbenve állt meg, nem ismerte fel az áruház bejáratát, a kapuban elhelyezett hárem-dekoráció végleg megzavarta. Egy szolga fölvezette a padlásra, és átadta Cabinnénak, akire a szobák tisztogatása és felügyelete volt bízva; az a hetes szobában helyezte el, ahová már felvitték a poggyászát. Szűk padlásszobácska volt, kis, kerek ablaka a tetőre nyílt; bútorzata egy kis ágy, egy diófa szekrény, egy éjjeliszekrény és két szék. Húsz hasonló szoba sorakozott a sárgára festett, kolostori jellegű folyosón; a cég harmincöt elárusítókisasszonya közül itt aludt az a húsz, akinek nem volt családja Párizsban, a többi tizenöt kinn lakott, egyikük-másikuk kölcsönnagynéniknél vagy unokatestvéreknél. Denise tüstént levetette agyonkefélt, foldozott ujjú, vékony ruháját, az egyetlent, amit elhozott Valognes-ból. Aztán fölvette osztályának egyenruháját, azt a ráalakított fekete selyemruhát, mely ott várta már az ágyon. A ruha még mindig nagy volt egy kissé, vállban túlságosan bő. De izgalmában annyira sietett, hogy nem akadt fenn ezen az apró, hiúsági kérdésen. Soha nem viselt még selymet. Ahogy kiöltözve, kényelmetlen érzéssel lement: nézte, hogyan fénylik a szoknyája, és szégyenkezve hallgatta a selyem hangos suhogását.

…..

És odavezette az egyik tükörhöz, amilyenek a konfekciós szekrények faajtóival váltakoztak. A tükrökkel és faragott tölgyfa ajtókkal körülvett, nagy lombmintás, piros mokettal tapétázott tágas terem olyan volt, mint egy semmitmondó szállodai szalon, melyben futóvendégek jönnek-mennek örökösen. A kisasszonyok még tökéletesebbé tették a hasonlóságot, amint előírásos selyemruhájukban kereskedői bájaikat sétáltatták, anélkül hogy leültek volna a vásárlók számára fenntartott tucatnyi székre. Ruhaderekuk két gomblyuka között, mintegy a mellükbe döfve, nagy ceruzát hordtak, melynek hegye a levegőbe meredt; zsebükből félig kilátszott az eladási jegyzéktömb fehér foltja. Néhányan ékszert, gyűrűt, melltűt, láncot is hordtak, de hiúságuk legfőbb forrása, legdíszesebb ékességük, amelyben ruhájuk kényszerű egyformaságában is versenyre kelhettek egymással, a hajuk volt, dús hajuk, melyet, ha nem volt elegendő, hamis fürtökkel és fonatokkal pótoltak, fésültek, fodorítottak, szétterítettek.

….

Magára maradva, Mouret odaállt a csarnok korlátjához. Innen végiglátott az áruházon, körülötte voltak a félemeleti osztályok, amelyek kiugrottak a földszint fölé. Odafönn siralmas volt az üresség: a csipkeosztályon egy öreg hölgy feltúratott minden skatulyát, és nem vásárolt semmit; a vászonosztályon három haszontalan csitri hosszasan válogatott a tizennyolc sou-s gallérok között. Odalenn a födött folyosókon, az utcáról jövő világosságban, úgy látta, hogy kezdenek megszaporodni a vevők. Lassan vonultak fel, szétszóródva, egymástól kisebb-nagyobb távolságban sétáltak el a pultok előtt, a rövidáru- és a kötszövöttáru-osztályon blúzos nők tolongtak, de a fehérnemű- és gyapjúosztályon jóformán senki sem volt. Az áruház szolgái, nagy, fényes rézgombos, zöld frakkjukban, tétlenül várták a közönséget. Néha elvonult egy-egy felügyelő ünnepélyes képpel, fehér nyakkendősen, olyan mereven, mintha nyársat nyelt volna. Mouret szívét főképpen a csarnok halálos csöndje szorította össze: ide fölülről hullott a napfény, a recés üvegtetőn keresztül, amely fehér, szétszórt, szinte lebegő porrá tompította a világosságot, s ebben a tompa fényben, a remegő, templomi csöndben mintha aludt volna a selyemosztály. Csak egy-egy segéd lépései, pár elsuttogott szó, egy-egy áthaladó szoknya suhogása keltett halk neszeket, ám ezeket is lefojtotta a központi fűtés melege. De egyre-másra jöttek a fogatok: hallatszott, hogy a lovak megtorpannak, aztán erősen becsapódtak a kocsiajtók. Odakünn távoli, zűrzavaros lárma hangzott fel, kíváncsiak lökdösődtek a kirakatok előtt, bérkocsik várakoztak a Gaillon téren, érzett a tömeg közeledése. Mouret - bár haragudott magára félelméért -, amint látta, hogy rácsos ablakuk mögött tétlenül dőlnek hátra a pénztárosok, s megállapította, hogy a csomagok lerakására szolgáló asztalok csupaszon állanak spárgás skatulyáikkal és a kék papírokkal, mégis úgy érezte, hogy a hatalmas gépezet mozdulatlanná válik és kihűl körülötte.

…..

Most már a selyemosztályt is elárasztotta a tömeg. A legnagyobb tolongás Hutin belső kirakata előtt volt, amelyen Mouret mesteri keze végezte el az utolsó simításokat. A csarnok hátterében, az üvegtetőt tartó egyik öntöttvas oszlop körül, mintha patakzottak volna a szövetek, egy fodrozódó terítő hullott le felülről, egyre szélesedve a parkettig. Először világos szatének és halvány selymek bukkantak elő, "à la reine" szatének, "reneszánsz" szatének, a forrásvíz gyöngyházszínű árnyalataiban, kristályosan áttetsző, könnyű selymek: Nílus-zöld, indiai égszínkék, májusi rózsaszín, Duna-kék. Aztán erősebb anyagok következtek, csodálatos szatének, düsessz selymek, meleg színek omlottak egyre szélesebb hullámokban. Odalenn, mint valami medencében, szunnyadtak a súlyos szövetek, mintás szövésű damasztok, brokátok, gyöngyös és hullámos selymek, egy mély bársony-meder közepén, ahol képviselve volt minden bársony, fekete, fehér, színes, selyem- vagy szaténalapon, hömpölygő foltjaikkal mozdulatlan tavat alkotva, melyben mintha az ég és a környező táj visszavert képe táncolt volna. Az asszonyok vágyakozástól sápadtan hajoltak előre, mintha magukat akarnák látni ebben a tükörben. Néma félelemmel állottak valamennyien e szabadon zuhogó vízesés előtt, remegve, hogy magával ragadja őket abba a mindent elnyelő fényűzésbe, és mégis ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy belevessék magukat, és ott pusztuljanak."

Szerző: Molnár J.

· 1 trackback Szólj hozzá!

Címkék: hölgyek öröme zola emile

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.