VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Több héten át egy kis szombat-vasárnapi olvasgatásra hívlak benneteket egy-egy regény részletével.

Jules Verne

Várkastély a Kárpátokban

(részletek)

„Magától értetődik, hogy Kolc bíró háza a legszebb a faluban: a hosszú, felfelé kapaszkodó utcát átszelő földhányás sarkán áll. Kőháznak mondható, homlokzata befelé néz, a kertre, ajtaja a harmadik és a negyedik ablak között van, az ereszcsatornát lombfüzérek szegélyezik összefonódó kusza ágaikkal, a két bükkfa olyan magas, hogy koronájuk a zsúptető fölött ágazik el. Hátul szép gyümölcsöskert, ahol palánták sakktáblaszerű szabályossággal húzódnak, a gyümölcsfák sorai pedig elborítják a szoros lejtőjét. A házban igen takaros, szép szobák, tarkára festett bútorok, asztalok, ágyak, padok és zsámolyok, a pohárszékeken fazekak és tálak ragyognak, a mennyezet mestergerendáiról pántlikákkal díszített vázák és élénk színű kelmék lógnak alá, a takarókkal és terítőkkel borított, súlyos ládák ruhásszekrényül szolgálnak; a fehérre meszelt falakon pedig román történelmi hősök élénken kiszínezett képmásai függnek. Így tartják itt számon a törökverő Hunyadi Jánost is. 

……

Most meg kell találnia a kápolna végéből nyíló ajtót, amelyen Gortz báró és Orfanik távozott. Teleki Ferenc gróf azért keresztben átvágott a templom hajóján, és a szentély felé tartott.

Ezen az igen homályos helyen, ahová a holdsugarak nem hatolt be, lába sírkövek törmelékébe és a boltozatról letörött kődarabok ütközött.

Végül, a szentély legmélyén, az oltárfal mögött, egy sötét zug közelében megérezte, hogy egy szúrágta ajtó enged nyomásának.

Ez az ajtó egy folyosóra nyílt, amely bizonyára átszelte a vár belsejét.

Gortz báró és Orfanik itt lépett be a kápolnába, s itt is távoztak imént.

A folyosóba jutva, megint teljes sötétségben találta magát. Több kanyarulat után, mivel útja nem lejtett, se nem emelkedett, bizonyos lehetett abban, hogy a belső udvarok szintjén jár.

Fél órával később a sötétség mintha oszlott volna; félhomály szűrődött be a folyosó néhány oldalnyílásán.

Most már gyorsabban haladhatott, és egy tágas kazamatába ért, amely a várfal bal sarkát oldalról védő bástya belső földtöltése alatt húzódott.

Ezt a kazamatát keskeny lőrések szabdalták, a hold sugarai behatoltak rajtuk.

Szemközt nyitott ajtó volt.

Teleki Ferenc önkéntelenül is egy lőrés elé állt, s néhány másodpercig magába szívta a friss éjszakai szellőt. Amikor azonban már hátrább akart lépni, úgy rémlett, két-három árnyékot lát mozogni az Orgall-fennsík alsó végén; ezt egészen a fenyves sötét tömegéig megvilágította a holdfény.

A gróf odanézett.

Néhány ember járt-kelt a fennsíkon, valamivel a fák előtt - kétségtelenül a gyulafehérvári csendőrök, akiket Rockó hozott magával. Úgy határoztak tehát, hogy még az éjszaka támadnak, azt remélve, hogy meglepik a kastély lakóit, vagy pedig itt várják meg a hajnal első sugarait?

Mekkora önuralomra volt szüksége a grófnak, hogy visszafojtsa már-már feltörő kiáltását, hogy ne szólítsa Rockót, aki bizonyára meghallotta és felismerte volna a hangját! Ez a kiáltás azonban eljutna az őrtoronyig, és még mielőtt a csendőrök megostromolnák a várat, Gortz Rudolf bekapcsolja a készüléket, és elmenekül az alagúton keresztül.

Teleki Ferencnek sikerült erőt vennie magán, s eltávolodott a lőréstől. Átvágott a kazamatán, belépett az ajtón, és tovább haladt a folyosón.

Ötszáz lépéssel távolabb egy lépcső tövéhez ért, amely a vaskos fal belsejében haladt.

Vajon a gyakorlótér közepén emelkedő őrtoronynál jár? Oka volt rá, hogy ezt higgye.

Ez a lépcső azonban nyilván nem az emeletekre vezető főlépcső lehetett, csupán néhány kör alakban csavarmenetesen elhelyezkedő fok, egy szűk és sötét üregben.

Ferenc gróf nesztelenül megindult felfelé, fülelt, de semmit sem hallott, s vagy húsz grádics után megállt egy pihenőn.

Itt ajtó nyílt, közvetlenül az őrtorony első emeletén körbefutó teraszra.

Végiglopózott a teraszon, igyekezett a mellvéd mögé húzódni, s közben az Orgall-fennsíkot fürkészte.

Még néhány ember tűnt fel a fenyves szélén, de semmi jel sem vallott arra, hogy meg akarnák közelíteni a várat.

Úgy határozott tehát, hogy utoléri Gortz bárót, mielőtt az elmenekülhet a szoroshoz vezető alagúton, ezért megkerülte az emeletet, egy másik ajtó elé ért, ahol a csigalépcső tovább emelkedett.

Rálépett az első fokra, két kézzel a falnak támaszkodott, és megindult fölfelé.

Ugyanaz a csönd uralkodott itt is.

Az első emeleti szobák lakatlanok voltak.

Igyekezett mielőbb feljutni a felső emeletekre nyíló lépcsőpihenőkre.

Amikor a harmadikra ért, lába már nem ütközött újabb fokba. Itt végződött a lépcső, amely az őrtorony legmagasabban fekvő terméhez vitt: e fölé a lőrésekkel csipkézett, lapos tető emelkedett, ezen lengett hajdan a Gortz bárók zászlaja.

A pihenőtől balra levő falon ajtó látszott, mégpedig csukott ajtó.

A kulcslyukon, melyből kiállt a kulcs, élénk fénysugár szűrődött Ferenc gróf hallgatózott, de semmiféle zajt nem észlelt a lakrészből. Fél szemét a zárra tapasztotta, a szobának csak a bal oldali, élesen megvilágított részét vehette szemügyre - jobb oldala homályba merült.

Csendesen elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót.

Az őrtorony e felső emeletét egyetlen, de igen tágas terem foglalta el. Kör alakú falain kazettás boltozat nyugodott, középen összefutó bordái a súlyos függő zárókőben találkoztak. A közfalakat vastag tapéták, alakokkal díszített, régi kárpitok borították. Néhány öreg bútordarab, fiókos szekrény, tálaló, karosszék, zsámoly következetlenségében is művészi összképet nyújtott. Az ablakokon vastag függönyök lógtak, hogy a belső világosságból semmi se szűrődhessék ki. A padlón pompás gyapjúszőnyeg nyelte el a lépések zaját.

A terem berendezése legalábbis különös volt, s a belépő Ferenc gróf főként azon az ellentéten lepődött meg, amely árnyékba borult és fényben úszó része között volt.

Az ajtótól jobbra a háttér sűrű sötétségbe veszett.

Balra pedig fekete szövettel borított emelvény állt, amelyet élesen megvilágított az elöl láthatatlan módon elhelyezett fénygyűjtő berendezés.

Vagy tíz lépésre az emelvénytől, mell magasságú spanyolfallal elválasztva, magas támlájú, ódon karosszék volt, melyet a spanyolfal mintegy félhomályba borított.

A karosszék közelében, szőnyegekkel takart kis asztalkán, szögletes doboz állt.

E tizenkét-tizenöt hüvelyk hosszú, öt-hat hüvelyk széles dobozban, melynek drágakövekkel berakott fedele fel volt nyitva, egy fémhenger látszott.

Amikor Ferenc belépett a terembe, észrevette, hogy a fotelben ül valaki.

Csakugyan ült ott valaki: teljesen mozdulatlanul, fejét a háttámlára hajtva, lehunyt szemmel, jobb karját az asztalra nyújtotta, s kezét a doboz elülső részére támasztotta.

Gortz Rudolf volt.”

Kép: Innen

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: a verne várkastély enteriőrök világirodalmi kárpátokban

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.