A Fűvészkertben jártam. A kellemes őszi séta után természetesen bele kell nézni a Pál utcai fiúkba. Emlékeztek rá?

"A három kislegény most megpihent kissé. Körülnéztek a furcsa
épületben, melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi este
halvány világossága. Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház.
Ők a bal szárnyában voltak, s azon túl még az épület középrésze
következett, majd a jobb szárnya. Véges-végig nagy levelű, kövér
törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány
és mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig
legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s délszaki növényekből
valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence,
a medence mellett pad. Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák,
óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres
szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel fűtött, nagy üvegcsarnokban
állandóan csurgott-csöpögött a víz. Koppantak a csöppek a nagy, kövér
leveleken, s amikor egy-egy nagy pálmalevél megzörrent, a fiúk mindig
valami furcsa, délszaki állatot véltek látni, amely itt futkos, ebben
a meleg, nyirkos, sűrű kis erdőben, a zöld dézsák között. Biztonságban
érezték magukat, s kezdtek azon tűnődni, hogy mikor fognak innen
szabadulni.

- Csak ránk ne zárják az üvegházat - suttogta Nemecsek, aki kimerülten
ült egy nagy pálma tövében, s akinek jólesett a fűtött helyiség, mert
bőrig át volt ázva.

Boka megnyugtatta:

- Ha eddig nem zárták be, ezúttal se zárják be.

Hát ültek és füleltek. Semmi hang. Itt senkinek se jutott eszébe
keresni őket. Aztán fölkeltek, és botorkálni kezdtek a magas polcok
között, melyek telis-tele voltak rakva zöld bokrocskákkal, szagos
füvekkel, nagy virágokkal. Csónakos neki is ment az egyik polcnak,
és beléje botlott. Nemecsek szolgálatkész akart lenni.

- Megállj - mondta -, majd világítok.

És mielőtt Boka ebben megakadályozhatta volna, gyújtót vett elő
a zsebéből, és rápörcentett az egyikre. A gyújtó fellobbant, de a
következő pillanatban kis is aludt, mert Boka kiütötte a kis szőke
kezéből.

- Majom! - szólt rá haragosan. - Elfelejted, hogy üvegházban vagy?
Hiszen ennek a háznak a fala is üvegből van... most biztosan meglátták
a fényt!

Megálltak és hallgatóztak. Valóban, Bokának igaza volt. A vörösingesek
meglátták a fellobbanó világosságot, mely egy pillanatra az egész
üvegházat kivilágította. S a következő pillanatban már hallatszottak
a kavicson ropogó lépteik. Ők is a bal szárny ajtaja felé tartottak.
Hallották, amint Áts Feriből megint kitört a hadvezér:

- Pásztorok a jobb kisajtón - kiáltotta -, Szebenics a középajtón, 
én meg itt!

A Pál utcaiak egy pillanat alatt elbújtak. Csónakos egy polc alá
hasalt. Nemecseket pedig azzal a megokolással, hogy ő már úgyis vizes,
beleküldték az aranyhalas medencébe. A kis szőke állig bújt le a
vízbe, s a fejét egy nagy páfránylevél alá húzta. Bokának már csak
annyi ideje maradt, hogy a nyitott ajtó mögé állhasson.

Áts Feri pedig bevonult kíséretével az ajtón, a lámpával a kezében.
A lámpa fénye úgy esett az üvegajtóra, hogy Boka jól láthatta Áts
Ferit, de ez nem láthatta az ajtó mögé rejtőzött Bokát. És Boka jól
megnézte a vörösinges vezért, akit csak egyszer látott közelről, a
Múzeum-kertben. Szép fiú volt Áts Feri, s most ragyogott a szeme a
harcvágytól. De csakhamar eltűnt előle. Bejárta a többivel az utakat,
s a jobb szárnyban a polcok alá is néztek. A medencében egyiknek sem
jutott eszébe keresgélni. Csónakos pedig csak úgy menekedett meg a
fölfedeztetéstől, hogy mikor az ő polca alá akartak nézni, az a fiú,
akit Áts Feri Szebenicsnek nevezett, így szólt:

- Ezek már rég kimentek innen a jobb oldali ajtón...

És miután ő arra indult, a keresgélés hevében a többi is utánaszaladt.
Keresztülvágtattak az üvegházon, s néhány tompa puffanás jelezte, hogy
ők se nagyon kímélték a cserepeket. Aztán kimentek, s újra csönd lett.
Elsőnek Csónakos bújt elő.

- Papuskám - mondta -, a fejemre dőlt egy cserép. Csupa föld
vagyok...

És buzgón köpte a homokot, amivel tele volt orra-szája. Másodiknak,
mint valami vízi szörnyeteg, Nemecsek bújt ki a medencéből. Szegényke
megint csurgott-csöpögött, s amint ő már szokta, pityergőre álló
hangon panaszkodott:

- Hát én már egész életemben folyton a vízben leszek? Mi vagyok én?
Béka?

Megrázta magát, mint a vízzel leöntött pincsikutya.

- Ne siránkozzál - szólt rá Boka. - És most gyerünk, hadd legyen már
vége egyszer ennek az estének...

Nemecsek sóhajtott:

- De szeretnék már otthon lenni!

Itt eszébe jutott, hogy milyen fogadtatásban lesz része otthon, ha
meglátják a vizes ruháját. Hát kijavította, amit mondott.

- Nem is szeretnék olyan nagyon otthon lenni!"

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: utcai fiúk pál fűvészkert

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.