VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Több héten át egy kis szombat-vasárnapi olvasgatásra hívlak benneteket egy-egy regény részletével.

Lewis Carroll

Alice Tükörországban

(részlet)

A TÜKÖRHÁZ

„Egy dolog bizonyos: a fehér cicának semmi köze nem lehetett hozzá, az egész egyes-egyedül a fekete cica bűne volt. A fehérnek ugyanis már negyedórája az arcát mosdatta a cicamama (amit ő nagyon is nyugodtan tűrt); nyilvánvaló tehát, hogy nem vehetett részt a csínyben.

Dorka így mosdatta kicsinyeit: egyik mancsával a fülüknél fogva leszorította őket, aztán a másik mancsával körös-körül megdörzsölte a pofácskájukat, az orruknál kezdve, visszafelé borzolva a szőrüket. Most épp a fehér cicán munkálkodott serényen, mint már említettem, a cica pedig mozdulatlanul hevert, és még dorombolni is megpróbált - nyilvánvalóan meg volt győződve róla, hogy mindez az ő érdekében történik.

A fekete cica viszont már kora délután túlesett a mosdatáson, és miközben Alice a nagy fotelba kuporodva, félálomban dünnyögött magában, nagy hancúrozást csapott egy jókora pamutgombolyaggal, amelyet Alice tekert fel. Ide-oda ráncigálta a szőnyegen, míg végül szét nem jött ismét az egész - akkor aztán ott hevert hurkokat vetve, összebogozódva, beborítva a szőnyeget, miközben a cica a közepén a saját farkát kergette.

- Jaj, te rosszaság! - kiáltotta Alice. Felkapta a cicát, és puszit nyomott az orrára, hogy jelezze: haragszik. - Komolyan mondom, Dorka, igazán megtaníthatnád már őket jó modorra! Igazán, Dorka, te is tudod - tette hozzá, és szemrehányó pillantást vetett az öreg macskára.

Igyekezett olyan mérgesen beszélni, ahogy csak tellett tőle, aztán a cicával és a pamuttal visszamászott a fotelba, hogy újból felgombolyítsa a fonalat. De nem haladt valami gyorsan, mert közben állandóan beszélt, hol a cicához, hol csak úgy magában. Cili nagyon illedelmesen ült az ölében, mint akit érdekel a fonalgombolyítás, és időnként ki-kinyújtotta egyik mancsát, megérintve vele a gombolyagot, mintha segíteni akarna.

- Tudod-e, mi lesz holnap, Cili? - kezdte Alice a beszélgetést. - Tudhatnád, ha ott lettél volna velem az ablaknál, de hát Dorka épp akkor mosdatott, úgyhogy nem lehettél ott. A fiúkat figyeltem, akik rőzsét gyűjtöttek a máglyához... Hű, de sok rőzsét szedtek, Cili! De aztán olyan hideg lett, és annyira esett a hó, hogy abba kellett hagyniuk. Nem baj, Cili, holnap kimegyünk, és megnézzük a máglyát.

Alice közben két-három pamuthurkot a cica nyakába vetett, hogy megnézze, hogy állna neki; ebből aztán kapálódzás lett, a gombolyag a padlóra pottyant, és ismét letekeredett róla sok-sok méternyi pamut.

- Tudod, Cili, annyira megharagudtam rád - folytatta Alice, miután ismét kényelmesen elhelyezkedtek -, amiért olyan sok rosszaságot követtél el! Már majdnem kinyitottam az ablakot, hogy kitegyelek a hóba. És meg is érdemelted volna, te rosszcsont! Erre mit tudsz mondani? Ne szakíts most félbe! - folytatta Alice, és felemelte az ujját. - A fejedre akarom olvasni a bűneidet. Először: kétszer is nyivákoltál, miközben Dorka délután az arcodat mosta. Ne is tagadd, Cili, mert hallottam! Mit mondasz? - kérdezte, úgy téve, mintha a cica megszólalt volna. - Még hogy a szemedbe nyúlt a mancsával? Hát ez is a te hibád, mert nyitva tartottad a szemedet. Ha jó szorosan becsuktad volna, akkor ez nem történik meg. Ne keress kifogásokat, hanem figyelj rám! Másodszor: mikor kitöltöttem a tejet a tálkába, a farkánál fogva elráncigáltad onnan Pamacsot. Hogy szomjas voltál? Hát honnan tudod, hogy nem volt-e ő is szomjas? Harmadszor: összegubancoltad az egész pamutot, míg én nem figyeltem oda... Hát ezek a bűneid, Cili, és még nem büntettelek meg értük. Ha éppen tudni akarod, jövő szerdára tartogatom az összes büntetésedet... Vajon mi lenne, ha az én büntetéseimet gyűjtenék így össze? - folytatta, most már inkább magának, mint a cicának beszélve. - Vajon mit csinálnának velem az év végén? Talán még börtönbe is csuknának. Vagy... várjunk csak... ha például a büntetés az volna, hogy nem kapok ebédet, akkor a büntetés napján egyszerre ötven ebédet vonnának meg tőlem! Hát azt bizony nem is nagyon bánnám. Sokkal inkább megvolnék nélkülük, mint hogy egyszerre mindet megegyem!

Hallod, hogy hull a hó az ablakra, Cili? Milyen kedves, puha a hangja! Mintha simogatná az ablakot. Vajon szereti a hó a földeket meg a fákat? Amikor jó melegen bebugyolálja őket fehér takaróba, talán azt mondja nekik: "Aludjatok csak, amíg újból eljön a nyár." És mikor felébrednek, Cili, mind zöld ruhába öltöznek, és táncolnak, amikor fúj a szél... Jaj, de szép is ez! - kiáltotta Alice, és tapsolt, ledobva a gombolyagot. - Bárcsak igaz volna! Hiszen a fák olyan álmosnak látszanak ősszel, mikor sárgulnak a leveleik.

Mondd csak, Cili, tudsz sakkozni? Ne nevess, komolyan kérdezem. Az előbb, mikor játszottunk, olyan komolyan figyelted, mintha értenéd, és amikor azt mondtam: "Sakk!", még doromboltál is. Szép játszma volt, és igazán meg is nyerhettem volna, ha az az undok huszár be nem tolakodik a figuráim közé. Cilikém, most játsszuk azt, hogy...

Bárcsak a felét el tudnám sorolni annak, amit Alice olyankor mondani szokott, amikor azzal kezdi: "Játsszuk azt, hogy..." Épp az elmúlt nap vitázott a nővérével, mert azt találta mondani: "Játsszuk azt, hogy királyok és királynők vagyunk" - mire a nővére, aki sokat adott a pontos fogalmazásra, közbeszólt, hogy az nem lehetséges, hiszen csak ketten vannak; végül Alice hajlandó volt engedni: "Hát jó, legyél te az egyik, és én leszek az összes többi." Egyszer pedig komolyan megijesztette öreg dadáját, amikor hirtelen azt kiáltotta a fülébe: "Dadus! Most játsszuk azt, hogy én egy éhes hiéna vagyok, te meg egy darab csont!"

De elkanyarodtunk Alice és a cica beszélgetésétől.

- Játsszuk azt, hogy te vagy a fekete királynő, Cili! Szerintem, ha fölegyenesednél, és karba tennéd a mancsodat, egészen olyan lennél, mint ő! Gyerünk, próbáld meg, rajta!

Azzal Alice lekapta az asztalról a, fekete királynőt, és a cica elé rakta, mint valami utánozni való modellt. A kísérlet azonban nem járt sikerrel; Alice szerint elsősorban azért nem, mert a cica nem volt hajlandó rendesen összefonni a mancsát. Ezért büntetésképpen fölemelte, és a tükör elé tartotta, hogy lássa magát, milyen haszontalan.

- ...És ha nem viselkedsz azonnal rendesen - tette hozzá -, menten átraklak a Tükörházba! Ahhoz vajon mit szólnál? Cili, ha rám figyelsz, és nem locsogsz annyit, elmondom, milyennek képzelem én a Tükörházat. Hát először is ott van az a szoba, amelyet az üvegen át láthatsz: ugyanolyan, mint a mi nappalink, csak éppen minden fordítva van benne. Ha fölállok egy székre, jól látom az egészet, kivéve azt a részt, amelyik a kandalló előtt van. Jaj de szeretném egyszer azt is megnézni! Kíváncsi vagyok, vajon ők is raknak-e tüzet télen... Nem lehet tudni, hacsak a mi kandallónk füstölni nem kezd, mert akkor abban a szobában is megjelenik a füst... de lehet, ez csak színlelés, hogy úgy nézzen ki, mintha náluk is égne a tűz. A könyveik nagyon hasonlítanak a mi könyveinkhez, csak a szavak fordítva vannak bennük. Ezt onnan tudom, hogy egyszer fölmutattam egy könyvet a tükör előtt, és ők is föltartottak egyet odaát.

Szeretnél a Tükörházban élni, Cili? Vajon adnának-e ott neked tejecskét? Lehet, hogy azt a tejet meg sem lehet inni... De várj csak, Cili, ott van még a folyosó is. Egy ici-picit be lehet kukucskálni a Tükörház folyosójára, ha itt tárva hagyja az ember a nappali ajtaját. Az ő folyosójuk nagyon hasonlít a miénkhez, már ameddig el lehet látni benne, de lehet, hogy azon túl aztán egészen más. Jaj, Cili, de jó volna egyszer átjutni oda! Biztos, hogy telis-tele van gyönyörű dolgokkal. Játsszuk most azt, Cili, hogy valahogy át lehet jutni a Tükörházba. Mondjuk, hogy az üveg olyan puha lett, mint a selyempapír, és át tudunk menni rajta. Nahát, már kezd is fátyolosodni, komolyan mondom! Egész könnyű lesz átjutni...

Azzal már fönn is volt a kandalló párkányán, bár azt nem tudta volna megmondani, hogyan került oda. És csakugyan - a tükör mintha szétfoszlott volna, mint valami ezüstösen csillogó pára.

A következő pillanatban Alice már át is jutott rajta, és puhán leugrott a kandallópárkányról, egyenest a tükörszobába. Első dolga volt megnézni, vajon ég-e a tűz a kandallóban, és örömmel látta, hogy igen: ugyanolyan fényesen lobog, mint az, amelyiket maga mögött hagyott. "Tehát itt ugyanolyan meleg lesz, mint otthon - gondolta Alice -, sőt még melegebb is, mert itt senki sem fog rám szólni, hogy menjek el a tűztől. De jó móka lesz, amikor meglátnak engem ideát, és nem tudnak utánam jönni!"

Aztán nézelődni kezdett, és észrevette, hogy amit a régi szobából is láthatott, az mind szokványos és érdektelen, de a többi már egészen más. Például a kandalló melletti falon függő képek mintha megelevenedtek volna, és a párkányon álló órának (amelynek odaátról csak a hátát lehetett látni a tükörben) innen nézve öregemberarca volt, és ez az arc Alice-re vigyorgott.

"Ebben a szobában nincs olyan szép rend, mint a másikban" - gondolta Alice, mert néhány sakkfigurát vett észre a kandalló hamujában.

Meglepetten felkiáltott: "Ó!" - és négykézlábra ereszkedett, hogy jobban láthassa őket. Mert a sakkfigurák párosával fel-alá sétálgattak!

- Itt a Fekete Király és a Fekete Királynő - mondta Alice suttogva, nehogy megriassza őket -, ott meg a Fehér Király és a Fehér Királynő üldögél a szeneslapát szélén; amott két Bástya sétál kart karba öltve... Azt hiszem, nem hallanak engem - folytatta, miközben közelebb hajolt-, és majdnem biztos, hogy nem is látnak. Mintha láthatatlan volnék...”

Kép: innen

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: levis alice caroll enteriőrök világirodalmi tükörországban

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.