„A testvérek pergő nyelvvel, csípősen beszéltek, úgy látszott, mintha támadnának, holott talán csak a velük született védekezés szólalt meg, szavuk sértőnek hatott, és alighanem csak a találó szó örömét élvezték, úgyhogy pedantéria lett volna megharagudni rájuk. Beckerath ügyefogyott válaszát tudomásul vették, személyéhez méltónak találták: nincs miért védekeznie, nem kenyere az elmésség. Asztalhoz készülődtek, elöl Aarenhold úr, aki von Beckerath úrnak értésére akarta adni, hogy éhes.

 

Leültek, kibontották a keményített asztalkendőket. A hatalmas, szőnyegekkel fedett és körös-körül tizennyolcadik századbeli faburkolattal bevont ebédlőben, melynek mennyezetén három villanycsillár függött, elveszett a hét személy körülülte családi asztal. A súlyos bútor ott állt a nagy, padlóig érő ablak előtt, melynek lábánál, alacsony rács mögött, szökőkút kecses ezüstsugara táncolt: onnan tág kilátás nyílt a télies kerten át. A falak felső részét pásztoridilleket ábrázoló gobelinek fedték, melyek, szintúgy, mint a faburkolat, valamikor egy francia kastélyt díszítettek. Az asztal fölé hajolva ültek, ugyancsak gobelinnel bevont puha párnájú székeken. A kemény, patyolatfehér és villogóra vasalt damaszton minden teríték előtt hosszú nyakú kristályvázában két szál orchidea. Aarenhold úr szikár és óvatos kezével orra közepére erősítette a csíptetőt, és gyanakvó arckifejezéssel olvasta el a menükártyát, mely három példányban hevert az asztalon. A gyomor alatt levő idegköteg, a plexus solaris túlérzékenységében szenvedett, mely súlyos zavarok forrásává válhat. Ragaszkodott ahhoz, hogy megvizsgálja, mivel táplálkozik.

Húsleves volt velővel, sole au vin blanc,fácán és ananász.

…….

 

Egy kissé tarkán állt ott: rózsaszín selyem alsónadrágban és rövid harisnyában, vörös szattyánpapucsban és sötét mintájú, bélelt, világosszürke prémhajtókás házikabátban. És körülötte a nagy, csupa fehérre lakkozott és előkelően praktikus tárgyakkal berendezett hálószoba, ablakai mögött az állatkert csupasz és ködös fakoronáinak sokasága.

Már erősen sötétedett, Siegmund tehát felkattantotta az izzólámpákat, melyek a fehér mennyezeten nagy körben elrendezve, teljes fénnyel töltötték meg a szobát, aztán a bársonyfüggönyt a homályosuló ablaktáblák elé húzta. A szekrény, a mosdóasztalka, a toilette víztiszta tükörmélye felitta a fényt; csillogtak a csiszolt üvegcsék a csempézett fal polcán. Siegmund folytatta az önmagával való foglalatoskodást. Olykor-olykor, ha elgondolkozott, összenőtt szemöldöke két fekete ráncba futott az orrgyöke fölött.”

 

Kép: innen