„Azok közé a magas, terebélyes, normandiai vidéki lakóházak közé tartozott, amelyek egyesítik a tanyai házat és a kastélyt. Fehér kövekből építették, de ezek már megszürkültek; tágas volt, egy egész nemzedék megfért benne.

Hatalmas előcsarnok választotta ketté a kastélyt, végigvonult rajta; nagy ajtók nyíltak mindkét oldalán. Jobbról és balról lépcső indult felfelé, mely mintha átlépte volna a bejáratot, s a két szárny az első emeleten hídszerűen összefonódott.

A földszinten, jobb felől, óriási fogadóterembe lépett az ember; falait mintás szőnyeg borította; dúslevelű fák közt ugráló madarak. A bútorokon gobelin-hímzés, mindegyik egy-egy La Fontaine-mese. És Jeanne megremegett örömében, amikor újra meglátta, a széket, melyet kisgyerekkorában annyira szeretett: a széken a gólya és a róka története.

A fogadóterem mellett nyílt a könyvtár, tele régi könyvekkel, s még két szoba, de ezeket nem használták. Balra az ebédlő, új faburkolattal, majd a fehérneműs kamra, a tálaló, a konyha, s utána kicsi helyiség fürdőkáddal.

Az első emeletet - hosszában - folyosó vágta ketté. Ezen a folyosón sorakozott egymás mellett a tíz szoba tíz ajtaja. Jobbra a legmélyén, Jeanne szobája. Beléptek. Ezt a szobát a báró egészen újonnan rendeztette be; nem kellett mást tennie: felhasználta a padláson heverő kárpitokat és bútorokat.

A nagyon régi, flamand faliszőnyegek különös alakokkal népesítették be a szobát.

És amikor a fiatal lány meglátta ágyát, felkiáltott örömében. Négy sarkán négy nagy, tölgyfából faragott madár tartotta a fekhelyet, viasztól ragyogó, fekete madarak, mintha csak őrzői volnának. Kétoldalt széles, faragott virág- és gyümölcsfüzér; és négy finoman rovátkált oszlop, korinthusi oszlopfővel: ezek emelték magasba a rózsás, amorettes párkányzatot.

Hatalmas volt és mégis kecses, bár fáját erősen megbarnította az idő.

Mint két égbolt - úgy fénylett a díszes ágytakaró és az ágy mennyezete. Mindkettő sötétkék, antik selyemből készült, arannyal hímzett, nagy liliomok csillagképei ragyogtak szétszórtan a selymen.

Amikor Jeanne már eleget gyönyörködött az ágyban, magasabbra emelte gyertyatartóját és a faliszőnyegeket kezdte figyelmesebben vizsgálni, hogy megfejtse, mit mondanak.

Egy fiatal úr és egy fiatal hölgy, egészen szokatlan ruhában, zöldben, pirosban és sárgában, egy kék fa alatt csevegett, míg a fán fehér gyümölcsök értek. Ugyanilyen színű nyúl szürke füvet legelt.

Pontosan a fejük fölött, megfelelő távolságban, Jeanne öt kicsi, hegyes tetejű, kerek házat fedezett fel; és ott fent, majdnem az égben, egy piros szélmalmot.

Az egész szőnyeget hosszú, virágzó ágak hálózták be.

A két másik falikép nagyon hasonlított az elsőhöz, legfeljebb abban különböztek, hogy itt a házakból négy flamand öltözetű emberke tipegett elő, s égnek emelt karral nagy megdöbbenést és haragot fejezett ki.

Az utolsó faliszőnyegen azonban már lezajlott a dráma. A nyúl még mindig legelt, de a mellette fekvő fiatal férfi halottnak látszott. Az ifjú hölgy nézte őt, s közben kardot döfött saját mellébe - a fa gyümölcsei itt feketévé váltak.

Jeanne már-már lemondott arról, hogy megértse a történetet - ekkor azonban az egyik sarokban parányi állatkát fedezett fel; ha a nyúl eleven, lenyelheti ezt az állatkát, akár egy fűszálat. Pedig oroszlán volt.

És ekkor ráismert Pyramus és Thisbe drámájára; mosolygott az együgyű rajzokon, s mégis boldog volt, hogy ez a szerelmi kaland zárja majd körül életét, szüntelenül kedves ábrándjairól beszél, és álma felett minden éjszaka a régi híres szerelem lebeg.

A berendezés különben a legváltozatosabb stílusokat egyesítette. Azok a bútorok álltak itt, amelyekből minden nemzedék hagy néhányat a következőre, s ezek a bútorok a régi házakat kissé múzeummá is változtatják, melyben minden összekeveredik. Gyönyörű fiókos szekrény csillogó rézverettel XIV. Lajos korából, mellette két XV. Lajos stílusú karosszék, rajtuk még az eredeti virágcsokros selyemhuzat. A rózsafa íróasztal farkasszemet nézett a kandallóval, melyen gömbölyű üvegbura alatt empire óra állt.

Bronz méhkas volt ez az óra; négy márványoszlop emelte egy aranyvirágos kert fölé. A kasból hosszúkás hasadékon vékony inga bújt ki, és egy zománcszárnyú méhecskét sétáltatott szüntelenül a kertben.

Számlapja a méhkas oldalába illesztett, festett fajansz. Éppen tizenegy órát ütött.”