NYÁRON ÚJRA HÉTVÉGI OLVASGATÁSRA HÍVLAK BENNETEKET EGY-EGY REGÉNY RÉSZLETÉVEL. REMÉLEM, HOGY A PIHENÉS ÓRÁIBAN MINDENKINEK KELLEMES ÉLMÉNY LESZ BEPILLANTANI AZ IRODALOM VILÁGÁN KERESZTÜL NÉHÁNY ENTERIŐRBE.

EÖTVÖS JÓZSEF

A FALU JEGYZŐJE

(részlet)

„Ott, hol a Kárpátok hegysora lejebb s lejebb  szállva, végre zöld dombokban ereszkedik Magyarország nagy rónaságára, két hosszan elnyúlt halom között, melyeknek egyikét sűrű tölgyesek, másikát szőlők fedik, fekszik Bárd helysége. Szegény külsejű magyar falu, melyet – az országúttól távol, mintegy elrejtve fekvén – még közel szomszédai is alig ismernek, de melyhez az, ki egyszer ott volt, nyájas fekvése miatt szívesen visszatér. E faluban élt majdnem félszázad előtt Tengelyi Ézsaiás, a bárdi reformált község lelkésze s Jónás apja, kivel most mint tiszaréti jegyzővel ismerkedtünk meg. Ez a hely, hol szent munkásságában folyt élete, kevesektől ismerve, de szeretve mindenki által, ki vele egyszer találkozott.

Ki a református lelkészek helyzetét e hazában ismeri, könnyen el fogja hinni, hogy ötven év előtt, főkép oly kis helységben, mint Bárd, az öreg Ézsaiás helyzete nem lehete fényes, s mégis olvasóim között (ha e könyv, melyet rokonszenvei kunyhókhoz vezetnek, valaha termekbe jutna) kevés van, ki termeiben annyi derült, annyi valóban boldog órákat élne, mint az őszhajú bárdi tiszteletes házának szalma-fedele s a kis szoba időbarnított gerendái alatt. Voltak napok, midőn szobája ablakát valamivel nagyobbnak kívánta, sőt egy párszor életében föl is tevé magában, hogy lakának e hiányát, mely őt főkép borús napokon szentírása olvasásában akadályozá, maga költségén helyrehozatja. A kályha, mely fűtésen kívül kenyérsütésre is használtatott, a szobának egy hatodát foglalá el, s főkép nyári napokon, ha benn sütöttek, inkább melegített, mint azt a kényelem megkívánta; s valahányszor a szomszéd lelkészek látogatóba eljövének, nagy ócsárlás és lárma támadt a bárdi község ellen, mely lelkészének még szobáját sem padlóztatja ki. Nem hiányzottak fölszólítások s unszolások, hogy miként mások szobáik agyag alapja ellen rég beadták alapos észrevételeiket a tractushoz, úgy ő is, kinek hallgatását nekik szemökre hányják, végre szólaljon föl a papi méltóság védelmére. De ha az idő ismét kiderült s Ézsaiás javítandó ablakát megnézve, arra emlékezett, hogy hány szent igét olvasott mellette, hányszor látá, ha estve házához visszatért, nejének kedves arcát a kis táblák mögött; s midőn eszébe jutott, hogy e nagy kemence télen mily hosszú kemencepadnak ad helyet s meggondolá, hogy ez agyag talap, melyen föl s alá jár, ugyanaz, melyen apja, az egykori lelkész prédikációin gondolkozott, s ő első lépéseit mászta, akkor átlátá, hogy végre is ablak, kályha s szobatalapzat legjobbak úgy, mint állnak; hogy semmi kényelem azon emlékkincseket, melyek velök összekötvék, nem pótolhatná ki: s a ház ott maradt régi egyszerűségében, szerény külső alatt, mint a gyöngycsiga, egy házi boldogság egész kincsét rejtve. S ha van, ki azt hiszi, hogy megelégedésünk földi javaktól függ, az e tűzhely nyugodt körébe lépve meggyőződhetett, hogy a valódi szerencse nem külső állásunk következése, s hogy kár annyit fáradni oly dolgokért, melyek keblünk érzelmeit ép oly kevéssé változtathatják meg, mint a bíbor vagy dísztelen kötés azon könyv értelmét, mely belé foglaltatott.”

kép: innen

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: falu világirodalom eötvös jószef enteriőrök jegyzője

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.