Névjegyek - Krebsz Zsuzsanna

2012.02.21. 08:29

A Junior Art Center Lakberendező Iskola idén ünnepel, hiszen 20 éve indult el az oktatás intézményünkben. Nagyon sok hallgató végzett nálunk és nagy örömünkre sokan gyakorolják is a szakmát. Érdekes határterületekre kalandoztak a médiától a kereskedelmen át az esküvői dekorációig. Keresztmetszetét adják ennek a szép és különleges szakmának, bebizonyítva, hogy milyen sokrétű és kreatív alkalmazási módjai vannak.

Megkerestünk – a teljesség igénye nélkül – néhány volt Junioros hallgatót, hogy meséljenek nekünk az eltelt évekről, szakmáról, hitvallásról, örömökről és nehézségekről. Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel, mégis másként rajzolódnak ki a  portrék.

A szakmán kívüli emberek mindig érdeklődéssel kérdezik, hogy milyen egy lakberendező lakása, ami legtöbbször megválaszolatlan marad. Mi megkértük, hogy tegyenek kivételt velünk és mutassák meg otthonuk legalább egy kis szegletét.

KREBSZ ZSUZSANNA

Hogyan és honnan indultál?

Ahogy 15-20 évvel ezelőtt még senkinek nem állt módjában, én sem lakberendezőként
kezdtem, nekem is volt „tisztességes” foglalkozásom. Alkalmazott grafikusnak készültem, de valószínűleg nem volt elég tehetségem hozzá, mivel másodszorra sem vettek fel az akkor még Iparművészeti Főiskolára. Elmentem hát kemigráfus tanulónak a Révai Nyomdába. Az ecset, a festék és a cinklemez voltak a fő munkaeszközeim, illetve a bevásárlókosár, hiszen minden reggelünk azzal kezdődött, hogy bevásároltunk a kollegáknak.
Azóta régen megszűnt ez a szakma, sőt, az offszet retusőrség is, ahová időközben
áthelyeződtem. Férjhez mentem, megszületett Enikő leányom, elváltam, ismét férjhez
mentem, megszültem Viktor fiamat, majd Dávidot. Icipici szükséglakásból kicsit nagyobb
átmenetibe költöztünk, majd abba, ahol most is élünk. A gyerekek pátyolgatása mellett
a lakásaink folyamatos rendezgetésével, átfestésével, áttapétázásával, függönyök,
abroszok, takarók varrásával, évszakonkénti dekorálással töltöttem másfél évtizedet. Nem
volt „gyesbetegségem”, sőt, sokszor érzem ma úgy, olyan rend soha sincs nálunk, mint abban az időben volt. Közben néhány gyerekszobát, óvodai és iskolai helyiséget átrendeztem saját kezű kivitelezéssel a környezetemben, de ennél többre a merészebb pillanataimban sem gondoltam.

Hogyan lettem mégis junioros? Mint minden kisgyerekes család, mi is évente rendeztünk
szülinapi zsúrokat, ahová a szülőkkel együtt érkeztek a gyerekek. Az egyik anyuka a második alkalommal sehogy sem hitte el, hogy nem vettünk új bútort, csupán egy kis „sminktől” frissebb az összhatás. Fellelkesülten azzal távozott: amint elcseréli a lakását, engem kér fel berendezésére. Gyerekeink már évek óta nem jártak egy óvodába, amikor valóban csöngött a telefon… Ez volt az első fizetős megbízásom, 1994-et írtunk ekkor. De még mindig eszembe sem jutott, hogy hivatásszerűen ezzel kellene foglalkoznom.

Amikor legkisebb gyermekem is óvodás lett, kiderült, hogy a munkahelyemen sokkal inkább
van szükség a számítógépek munkájára, mint az enyémre. Így lettem GYES-es anyukából
munkanélküli, miközben mindenféle lakásvásárlási kölcsönöket törlesztettünk. Ebben a
helyzetben jutott férjem eszébe, hogy akár lakásdekorálással is foglalkozhatnék, hisz ami
számomra e terén magától értetődő, az másoknak megoldhatatlan probléma lehet. Ő találta meg a Junior hirdetését, járt utána, íratott be a tanfolyamra, majd két évig fuvarozott péntek esténként Újpestről haza, nehogy bajom essék. Neki mutattam meg az ötleteimet, vele beszéltem meg a házi feladataimat. Azóta is zokszó nélkül eszik hideget, ha nincs időm a háztartásra. Szóval neki köszönhetek mindent. A BT-t is, amely vállalkozásomnak hivatalos keretet biztosít.


Hová jutottál?

Még a tanfolyamra jártam, amikor Berényi János megalapította a SzépLak magazint, miután
az Otthont privatizálták az ott dolgozók feje fölül. Az egyik lakber órán a szaklapok témája
volt soron, s Mózer Noémi arról beszélt, melyik milyen profilú; a SzépLakról annyit mondott,
kicsit barkács jellegű. (Reménykedem benne, hogy azóta másként emlegeti a lapot!) Ez
adta az ötletet, hogy annak a bizonyos első lakásnak a fotóit beküldjem a szerkesztőségbe.
Jánosnak tetszett, lefotózta, megjelent, és sok érdeklődő olvasói levél érkezett rá, amikre
válaszolnom kellett. Azóta is ezt teszem a „Mit, mivel...?” rovat gazdájaként, illetve 2007
óta a lap főmunkatársaként. Mire 1997-ben levizsgáztam, volt egy fél állásom a lapnál,
ami rákényszerített, hogy utánajárjak minden szakmai kérdésnek, amire magamtól nem
tudtam a választ. És hát szinte semmire sem tudtam. Annyit viszont addigra már sejtettem, hogy a lakberendezés nekem való terület. Miért? Szeretek rajzolni, van színérzékem, valamennyi tapasztalatom, amit előzetesen szereztem. Szeretek másoknak segíteni, de azért nem túl erőszakosan, és vannak empatikus képességeim, hajlandó vagyok értelmes kompromisszumokra. Nem utolsó sorban szeretek vásárolni, és lakberendezőként ennek költségeit mások állják. Hát nem nőnek való foglalkozás? Komolyra fordítva a szót: valóban úgy vagyok ezzel, hogy más elkészült lakásának ugyanúgy tudok örülni, mintha a sajátom lenne. Kicsit annak is tekintem valamennyit. Közben a családom is megnyugodhatott, hogy nem otthon élem ki az átrendezési rohamaimat.

A végzés évétől vagyok tagja a Lakberendezők Országos Szövetségének is, az 50. tagkártya az enyém. A mi munkánk, annak ellenére, hogy másoknak tervezünk és számos szakember együttműködésének eredménye a kész lakás, mégis magányos foglalkozás. Pedig tartozni jó valahová. Egy közösséghez, ahol hasonló érdeklődésű, ugyanolyan gondokkal küzdő, többnyire azonos hullámhosszon „működő” emberekkel találkozhatunk. És ahol adottak a lehetőségek a továbbképzésre, valamint a megbízható beszerzési, kivitelezői partnerek megtalálására. A Tagfelvételi Bizottságban végzett munkámmal járulok hozzá a szövetség életéhez, de kiállítások tervezését, lebonyolítását is vállaltam néhány alkalommal. A kiírt pályázatokon többnyire részt veszek, kétszer nyertem el az „Év lakberendezője” díjat. Egyik alkalommal a közönségdíjat is a szakmai elismerés mellett. Ezekre máig büszke vagyok.

Résztvettem a lakberendező-képzésben is szakoktatóként, amíg a válság következtében
meg nem csappant a jelentkezők száma. Jelenleg Draveczki Juli barátnőmmel (akit szintén
a Juniornak köszönhetek, hiszen a tanfolyamon találkoztunk) műkedvelőknek szervezünk
hobby lakber tanfolyamot a Csiganna keretei között. Ez egy kellemes szabadidős elfoglaltság, amely három hónapra szól, de semmiképpen nem a szakemberképzésről.

Egyébként pedig lakberendezési tervek készítésével, beszerzéssel és a kivitelezés
nyomonkövetésével telnek a munkás hétköznapjaim. Gyakran a hétvégét is azért várom, hogy nyugodtabban tudjak tervezni.


Mi az, amit nagyon szeretsz a munkádban?

Ilyen leveleket kapni:

„Hogyne gondoltam volna Rád, amikor még takarítani is imádtam az otthonunkat?”

„Honnan tudtad, hogy éppen erre vágytam?”

„Mindig is azt gondoltam, hogy a különleges képességed abban áll, hogy materializálni
tudod, ami mások fejében megjelenik. Már azt is művészetnek mondják, ha valaki formába
tudja önteni, ami a saját fejében van, de azt, ami a másikéban van, többnyire megérteni sem tudják.”

„Külön köszönöm, hogy eddig, amikor úgy adódott, mindig számíthattunk Rád. Ennek is
főként az ellenkezőjét tapasztaltam meg az utóbbi években.”

„Mióta készen van a gyerekszoba, Anna még a papucsát is az ajtó előtt hagyja.”

… még tudnék idézni.

A lakberendezésben talán csak a bizalmatlan tanácstalanságot nem szeretem. Minden mással megbirkózik az ember előbb-utóbb. Ha a bizalom adott, már nem lehet baj! Több olyan esetem volt, amikor a megbízóval vagy csak a szétvert lakásban találkoztunk először (akkor ugrott haza külföldről a fiatal pár, hogy körülnézzen, addig internetes volt a kapcsolatunk), vagy csak a kész lakásba költözése után (elfoglalt középkorú hölgy volt a tulajdonos, aki csak az eredményre volt kíváncsi).

Nekem le kell rajzolnom, amit kitalálok. Kézzel, papírra, ceruzával. Ha nem kérnének
tervet tőlem, csak a kész lakást, akkor magamnak rajzolnék. És persze a kivitelezőknek.
Tervezhetnék géppel, minden eszköz adott hozzá itthon. De akkor mikor rajzolgathatnék?
Így számomra ez a hivatás hobby, szórakozás, élvezetes időtöltés is egyben. Munkának az
akadékoskodó kivitelezőkkel való küzdelmet tekintem csupán. Abban az esetben persze,
amikor az általam ajánlott szakemberekre a megbízó nem tart igényt.


Mit köszönhetsz a lakberendezésnek?

Aki eddig jutott az olvasásban, már tudja, hogy olyan hivatást, ami megélhetést biztosít,
felnőttkori barátságokat, szakmai elismerést. Összefoglalva, sok sikerélményt. És számos
külföldi utat trendmeghatározó kiállításokra, csúcstermékeket létrehozó gyárakba, ahol
szakmai téren bővíthettem ismereteimet.
 

Nem mulaszthatjuk el, hogy megkérdezzük: milyen volt junioros hallgatónak lenni?

A tanfolyam számomra a kreatív kikapcsolódás ideje volt. Kiszabadulás a gyerekek és
a háztartás amúgy édes kalodájából. Az elmaradhatatlan esti mesélés közben gyakran
kaptam magam azon, hogy fejben már a házi feladatokkal foglalkozom, s amint elaludtak
a gyerkőcök, hajnalig rajzoltam függönyözési megoldásokat, vagy csempekiosztást. Ma
sokkal könnyebb anyagot gyűjteni, mint abban az időben, amikor a fényképezés tilos volt az üzletekben, prospektus szinte nem létezett, az internet meg éppen csak megjelent itthon, és még azt sem tudtuk, mire lesz jó. Csupán néhány hazai szaklap állt rendelkezésre ahhoz, hogy megismerhessük mások megvalósult munkáit.
Csak most, hogy ezt végiggondoltam, döbbentem rá arra, mekkora fejlődés következett be
ezen a téren is alig húsz év alatt. 

Megmutatsz legalább egy részt az otthonodból?

Mint minden hallgató, én is kíváncsi voltam arra, milyen lakásokban élnek az oktatóink.
Ezt soha sem tudtuk meg. Talán így is van rendjén, hiszen általában más szakmák esetében sem mosódik össze a munka és a magánélet területe. Mondhatnám azt is, egy aktív lakberendezőnek nem marad ideje és energiája a saját lakására. Számomra azonban nagyon fontos a család, és az, hogy meleg, barátságos otthonban éljünk. Bár lakásunk berendezésével soha sem követtem a trendeket, azért két részletét szívesen megmutatom: a fürdőt és a konyhánk étkezősarkát. Az előbbit, mert nemrég készült el, tehát még nincs mit rendezgetni rajta, az utóbbit pedig azért, mert a méretes étkezőasztal mellett sok kellemes órát tölt együtt a család.

www.krebszzsuzsanna.hu

Szerző: Molnár J.

1 komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://juniorhome.blog.hu/api/trackback/id/tr184153657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krebsz 2012.02.23. 08:02:33

Szia Jutka! Igazán kellemes meglepetésként ért, hogy én lettem az első a névjegyek sorában. És éppen a szülinapomom találkoztam vele. Köszönöm szépen!