VEGYETEK LE EGY KÖNYVET A POLCOTOKRÓL, POROLJÁTOK LE ÉS OLVASSATOK!

Négy héten át egy kis karácsony előtti olvasgatásra hívlak benneteket egy regény részleteivel.

Emile Zola

Hölgyek öröme

(részletek)

"Desforges-né, miután majd lehúzták köpenyét a tolongásban, végre bejutott, és átment az első csarnokon. A nagyterembe érve, fölnézett. Olyan volt ez, mint egy pályaudvar csarnoka, körülvették a két emelet korlátjai, függőlépcsők szakították meg, felüljárók hidalták át. A kétszer csavarodó vaslépcsők merész görbéket írtak le több pihenővel; az űr fölé dobott vashidak nagy magasságban, egyenesen húzódtak; s az ablakokon beáradó fehér fényben ez a sok vas szinte lebegett, olyan volt, mint egy bonyolult mintázatú csipke, melyen átszűrődik a napsugár, mint egy álombéli palota modern megvalósulása, egymásra tornyozott emeletek Bábele, széles termek, mind újabb emeletek és mind újabb termek végtelennek tetsző sorára nyitva kilátást. A vas uralkodott mindenütt, a fiatal építészben volt annyi becsület és bátorság, hogy nem rejtette festékréteg alá, követ vagy fát utánozva. Odalenn, hogy ne ártsanak az áruknak, egyszerű volt a díszítés, nagy, egységes, közömbös színű síkok; aztán, amint a vasváz egyre följebb emelkedett, egyre gazdagabbá váltak az oszlopfők, a szögecsek virágdíszt alkottak, a sima és kiugró támaszok tele voltak szobrászati díszítéssel; legfölül pedig ragyogó festés pompázott, zöld és vörös színben, pazarul szórt, mindent elárasztó, dús aranyozással, föl egészen az ablakokig, melyeknek üvegei szintén arannyal voltak befuttatva. A födött csarnokokban a dongaboltozatok kilátszó tégláit ugyancsak eleven színekkel zománcozták. Mozaik és fajansz is tarkította a díszítést, földerítve a frízeket, üde árnyalatokkal elevenítve az összkép komolyságát; a piros bársonykarfás lépcsőket pedig cifrázott és fényezett vasoszlopkötegek ékesítették, amelyek úgy csillogtak, mint egy fegyverzet acélja.

Desforges-né, bár ismerte már az új elrendezést, lenyűgözve állt meg, elkápráztatta az az eleven nyüzsgés, mely ezen a napon élettel töltötte meg az óriási csarnokot. Odalenn, körülötte, tovább örvénylett a tömeg, melynek be- és kifelé tartó, kettős áramlata a selyemosztályig érezhető volt: egyelőre igen vegyes tömeg, de a délután egyre több úrihölgyet kevert a kispolgárasszonyok és a háziasszonyok közé; sok gyászruhás nő is érkezett, hosszú fátyollal, és még mindig akadtak kisgyereket hordozó dajkák, akik széttartott könyökükkel védelmezték az apróságokat. A tarka kalapok, a fedetlen szőke és fekete hajak tengere a csarnok egyik végéből a másikba özönlött, összehabarva, színét vesztve a szövetek villódzó ragyogásában. Desforges-né mindenütt csak nagy árjelző plakátokat látott, óriási számokkal, melyeknek nyers foltjai élesen kiváltak az élénk kartonokból, a fényes selymekből, a sötét gyapjúkból. Szalaghalmok takarták el félig a fejeket, a tömérdek feltornyozott flanell hegyfokként meredt elő, a tükrök körös-körül kitágították a helyiségeket, visszaverték a kirakatokat s a közönség egy-egy részletét: hátrahajló arcokat, fél vállakat s karokat; jobbra és balra meg, az oldalcsarnokokba pillanthatott be az ember, felvillant a fehérnemű havas háttere, a kötszövött-osztály foltos belseje, megannyi bizonytalan távlat, melyet meg-megvilágított egy-egy üvegablak élesebb fénye, míg a tömeg csak emberpornak látszott benne. Mikor Desforges-né föltekintett a lépcsőkön, a felüljárókon, minden emelet korlátjai mellett szakadatlan, zsibongó fölvonulást látott, népes tömeg volt itt a levegőben, vándorolt az óriási ércváz kivágásain, rajzolódott ki feketén a zománccal befuttatott ablakok szórt fényében. Nagy, aranyozott csillárok lógtak le mélyen a mennyezetről; szőnyegek, hímzett selymek, aranyhullámos szövetek vonták be ékes zászlódísszel a mellvédeket; s az egész teremben repülő csipkék, csapongó muszlinok, selyemdíszek, félmeztelen próbabábu-istenek; s e zűrzavar fölött, a magasban, szinte a levegőben lógott az ágyneműosztály, fehér függönyös, matracos kis vaságyaival, mint egy lányiskola hálóterme, mely csöndesen szunnyadt a vásárlók dobogása közben, akik úgy ritkultak, ahogy az osztályok egyre magasabbra emelkedtek."

 

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

Címkék: hölgyek öröme zola emile

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://juniorhome.blog.hu/api/trackback/id/tr763405375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.