Fall in love

2017.10.17. 20:28

Szerző: BENCSIK BARBARA

FALL IN LOVE

A vénasszonyok nyara véget ért. Végérvényesen beköszöntött az ősz, mely sokakat inspirál arra, hogy otthonukat felöltöztessék az aktuális évszaknak megfelelően. A lehullott falevelek és a termések kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy egyszerű ötlettel hangulatos dekorációt készítsünk ajtónkra, asztalunkra vagy a lakásunk, házunk bármely pontjára. Mostani blogbejegyzésemből ilyen alkotásokhoz meríthettek ötleteket. Ahhoz hogy az őszi hangulat uralkodjon otthonunkban, nem kell sok dolog.

Minden szezonban nagy érdeklődés mutatkozik a kopogtatók iránt. Egyes virágboltok még workshopokat is szerveznek, hogy  közösen készíthessük el egyedi ajtódíszünket. Ha olcsóbb, otthon könnyedén megvalósítható dekorációra vágyunk, a korábban említett faleveleket és terméseket tűzzük, vagy ragaszuk egy koszorú alapra, mely méltó dísze lehet bármilyen bejáratnak.

Íme néhány példa:

1.jpg

2.jpg

3.jpg
Egyik kedvencem egy egyszerű, és mutatós dekoráció, mely nem csak ajtódíszként funkcionálhat. Zsákanyagból és pár tobozból akár el is tudjuk készíteni. Nektek, hogy tetszik?

 4.jpg

Az alábbi installáció egyszerű ugyan de, az őszi hangulatot abszolút tükröző összeállítás a verandánkra vagy teraszunkra.

5.jpg 

 Lámpásokba nem csak gyertyát hanem dísztököket, tobozokat is rakhatunk. A végeredmény önmagáért beszél.

6.jpg 

Több idő áll rendelkezésre az alkotáshoz, hogy egy komolyabb összeállítással örvendeztesd meg a családot és látogatóidat? Akkor nézzünk pár bonyolultabb, de igazán megnyerő kültéri kompozíciót.

7.jpg

8.jpg

9.jpg 

Az asztali díszek is igen meghatározó elemei az őszi hangulatnak. Erre láthatunk pár tippet száraz virágokból és tökökből.

10.jpg

11.jpg

Ezzel az évszakkal nem csak a csodás színek, hanem a rövidebb nappalok és a beköszönő hideg is együtt jár. Ennek köszönhetően megszaporodhatnak a gyertyák és a mécsesek lakásunkban.

Íme pár fényt és melegséget árasztó javaslat:

12.jpg

13.jpg

A hideg beköszöntével központi szerepet kap a kandalló, melyet különböző stílusokhoz illeszkedve varázsolhatunk hangulatossá.  A működő kandallók dekorálásával, azonban legyünk óvatosak, könnyen lángra kaphatnak alkotásaink!!!

14.jpg

15.jpg  

A bejegyzésemnek köszönhetően remélem mindenki kedvet kapott egy kis gyűjtögetésre, kirándulásra az erdőben, valamint ihletet meríthetett otthona dekorálásához.


Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen

 

 

Szerző: Molnár J.

komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Lakberendezés és szerződés

2017.10.13. 08:55

 

Szerző: DR HIRMANN ILDIKÓ

Király és Társa Ügyvédi Iroda

A LAKBERENDEZŐ ÉS MEGRENDELŐ KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES JOGVISZONY EGYES KÉRDÉSEI

 

22472368_1581518861871685_709570448_n.jpgA lakberendezői tevékenység a lakberendezési anyagok és tárgyak beszerzésében való közreműködéstől a tanácsadáson át a tervezési, tervezői művezetési munkáig terjedhet, melyekre alapvetően - az adott tevékenységtől függően - a megbízási, illetve a vállalkozási szerződés szabályai az irányadóak. Bár ezen szerződések szabályai specifikusak, és az adott tevékenységtől függ, hogy mely szerződéstípus kerül alkalmazásra, jelen esetben azonban az általános szabályokból kiindulva és azokra fókuszálva próbálom meg összefoglalni, hogy alapvetően mire érdemes odafigyelni szerződéskötésnél.

 A) FOGALMAK 

Megbízási szerződés esetén a megbízott fő kötelezettsége valamely tevékenység kifejtése a megbízó érdekében, annak felkérése és iránymutatásai alapján, míg a megbízó a megbízási díj fizetésére köteles. Tipikusan ide sorolandó pl. a tanácsadási, a tervezői művezetési tevékenység vagy a projektmenedzsment.

Vállalkozási szerződésnél a vállalkozó fő kötelezettsége a vállalt eredmény (mű) létrehozása, a megrendelőé pedig annak átvétele és a vállalkozói díj megfizetése, így ezen szerződéstípus szabályai elsősorban a tervezési tevékenységre (tervdokumentáció létrehozása) alkalmazandóak.

B) ALAKISÁG - ÉRVÉNYESSÉG, AZAZ MIKOR FOGLALJUK ÍRÁSBA A SZERZŐDÉST?

Az első kérdés, amely felmerül ezen szerződések tekintetében, az alakiság, azaz, hogy írásban kell-e a szerződést megkötni, vagy elég szóban, esetleg ráutaló magatartással is: mikor lesz érvényes a szerződés?

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) általános szabályai sem a megbízási, sem a vállalkozási szerződés érvényes létrejöttéhez nem írnak elő írásbeli alakot.

Az írásbeliség mellett szól azonban, hogy egy esetleges vitás helyzetben a felek a szerződésben foglaltakra alappal tudnak hivatkozni, amennyiben az köztük rögzítésre került.

Másrészt bizonyos szerződést biztosító kikötések (pl. kötbér) csak írásban jönnek létre érvényesen, illetve a vállalkozási szerződés egyes altípusainál (mint pl. a kivitelezési, tervezési szerződés esetében) külön jogszabályok[1] írják elő kötelezően az írásba foglalást.

Kérdésként merülhet fel, hogy ha a jogszabály a szerződés érvényességét írásbeli alakhoz köti, úgy érvényesen létrejön-e a szerződés, ha a felek egyszerű e-mail útján teszik meg jognyilatkozataikat?

A jelenleg hatályos Ptk. szerint írásba foglaltnak kell tekinteni az elektronikus úton tett jognyilatkozatot, ha annak közlésére, a benne foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, továbbá a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozattétel időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. Mivel az egyszerű e-mail nem felel meg ezen feltételeknek -, hiszen az nem képes azonosítani az üzenet küldőjét, legfeljebb az e-mail címet, amelyről azt elküldték - ezért az így tett jognyilatkozatok nem minősülnek írásban megtettnek az érvényesség szempontjából.

22471847_1581518551871716_1945586366_o.jpg 

 C) SZERZŐDÉS TARTALMA

A következő kérdéskör a szerződések tartalmi elemeit érinti, azaz mi legyen benne a lakberendező és megbízója/megrendelője közötti szerződésben, mely kérdésekben szükséges és célszerű megállapodni?

Elsőként rögzíteni kell, hogy kik a szerződő felek (megbízó-megbízott/megrendelő-vállalkozó) azok pontos megnevezése, beazonosítható módon. (Pl: gazdálkodó szervezetek esetében meg kell jelölni a teljes elnevezést, székhelyet, cégjegyzékszámot) Itt érdemes feltüntetni a felek részéről a képviseleti joggal rendelkező, illetve a kapcsolattartó személy(eke)t is, akik az adott szerződés tekintetében döntési, utasítási joggal rendelkeznek. (Ha pl. a megrendelő gazdálkodó szervezet, vagy külföldön tartózkodó magánszemély, stb.)

Tartalmaznia kell a szerződésnek az érintett, épülő vagy átalakítandó ingatlan adatait továbbá, hogy az adott ingatlan tekintetében milyen céllal jön létre a szerződés: tanácsadás, tervezési tevékenység, projektmenedzselés… stb.

Szerződés tárgya: pontosan körül írni és meghatározni, milyen tevékenységet végez a lakberendező, mi ennek a pontos tartalma, mit foglal magában az adott tevékenység. Teljes körű lakberendezésnél pl. milyen munkafázisok vannak, az egyes szakaszok mit foglalnak magukban; mit foglal magában a tervezés, milyen dokumentáció készül, mi, hány példányban, kinek, mikor kerül átadásra, stb.

 

Felek jogai és kötelezettségei: ki, milyen tevékenység végzésére köteles illetve jogosult. Itt is célszerű a minél pontosabb körülírás, melyek közül néhányat felsorolnék, csak példálózó jelleggel:

  • Adatszolgáltatás: a megbízó/megrendelő feladata az adott munkához szükséges minél teljesebb körű információk, adatok átadása, adott esetben a lakberendezési döntésekhez szükséges más szakmák konzultáló szakembereinek biztosítása (pl. statikus, épületgépész, tűzvédelmi szakember, műemlékvédelmi, környezetvédelmi szakmérnök…stb.), illetve a szükséges engedélyek beszerzése; mivel ezek nem tartoznak bele a lakberendező felelősségi körébe.
  • Ha a lakberendező közreműködőt (alvállalkozót) vesz igénybe, ennek eseteit, feltételeit is célszerű előre rögzíteni.
  • A tervezői művezetési tevékenység vagy a projektmenedzsment esetében helyszín (ld: ingatlan adatai) meghatározása, ahol a tevékenység végzése folyik.
  • Ha menet közben módosítás szükséges, az erre vonatkozó eljárásrendben is megállapodhatnak a felek.
  • Mi módon történik az elvégzett munka átvétele (jegyzőkönyv, teljesítés igazolás), a kifizethetőség igazolása?
  • Jogosulti/kötelezetti késedelem esetén követendő eljárás, illetve ezek jogkövetkezményeinek rögzítése.
  • Jogszavatosság, kötbér, stb. kikötése.
  • Fizetés: pontosan meg kell határozni a díjat (írásban számmal és betűvel is kiírva), amennyiben van, akkor annak ÁFA-val növelt összegét is, továbbá hogy a díj egy összegben, vagy részletekben jár-e, ez utóbbi esetben milyen ütemezéssel; a díjon felül milyen költségek vannak, melyek a kifizetés feltételei, illetve késedelem esetén késedelmi kamat mértékének meghatározása. Az utolsó részlet kifizetéséhez, amennyiben az a projekt megvalósulásához kötött, célszerű konkrét időpontot is megadni

22446831_1581518701871701_293172438_n.jpg

Határidők: mind a tevékenység, az adatszolgáltatás, fizetés, stb. tekintetében rögzíteni kell a határidőket, azok teljesítésének módját, illetve az ezek elmulasztása/elmaradása esetén az alkalmazandó eljárást, jogkövetkezményeket.

Szerzői jogi kérdések az elkészült tervek tekintetében, ide értve azt is, hogy az elkészült terveket, a megvalósult állapotot a lakberendező referenciaként felhasználhatja-e, ha igen, mi módon.

Szerződés megszűnésének, megszüntetésének esetei: mikor szüntethetik meg a felek visszamenőlegesen, illetve a jövőre nézve a szerződést? Mikor egyoldalúan és mikor közös megegyezéssel? Felmondás, elállás stb. kikötése. Milyen egymáshoz intézett jognyilatkozatok szükségesek ehhez? És itt érinteni kell a felek közötti kapcsolattartás kérdését is: mit tekintenek érvényes módnak az egymás közti kommunikációban, mikor tekintendő átvettnek pl. egy postai küldemény, vagy e-mailen küldött üzenet? (pl., ha Spamben landol)

Milyen jogorvoslati lehetőséggel élhetnek a felek a szerződésszegő/károkozó féllel szemben, melyek pl. a terv hibája esetén a megrendelő által érvényesíthető jogok? Mi a vitás kérdések kezelése esetén követendő eljárás?

Amennyiben a szerződést a felek írásba foglalják, úgy a szerződés aláírásakor arra is célszerű odafigyelni, hogy ki és milyen módon (gazdálkodó szervezetek esetében pl. egyedül vagy önállóan) jogosult aláírásra a felek részéről, illetve, ha magánszemély képviseletében meghatalmazással járnak el, úgy a meghatalmazásnak ugyanazon formai követelményeknek kell megfelelnie, mint magának a szerződésnek.

22447044_1581518938538344_1443027478_n.jpg 

Bár a Ptk. alapvetően szabályozza a fentiekben vázolt egyes kérdéseket, ugyanakkor általánosságban diszpozitív szabályai révén a felek szerződéses szabadságát helyezi előtérbe. Éppen ezért fontos, - amennyiben a Ptk., illetve más jogszabály nem ír elő kötelező rendelkezéseket - hogy a felek közötti megállapodás minél precízebben rögzítésre (írásba foglalásra) kerüljön, megelőzve ez által az esetleges vitás kérdéseket.

Jelen cikk általános jellegű tájékoztatásul szolgál, és nem helyettesíti a konkrét ügyekben a jogi tanácsadást.

Köszönöm Molnár Juditnak és Kővári Juditnak a cikk megírásához nyújtott segítséget!

Képek

[1] Ld: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, az építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozó 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet

Szerző: SZABÓ ORSI

PROGRAMAJÁNLÓ

Design Hét 2017.

2017-ben a Design Hét Budapest egy több, mint százhúsz eseményt magában foglaló eseménysorozat, mely a társadalmi hasznosságon túl a design gazdasági jelentőségére is kiemelt hangsúlyt helyez.

A Design Héten belül kiállításmegnyitók, gyermekprogramok, tematikus túrák, műhelylátogatások, kerekasztal-beszélgetések, szakmai előadások, konferenciák, díjátató gálák, befektetői találkozók, esettanulmányok bemutatása, előadások, workshopok várják az érdeklődőket. A szervezők a saját szervezésű programokon túl lehetőséget nyújtanak a legkülönbözőbb szakmai partnerek önálló bemutatkozására is (múzeumok, intézmények, iskolák, üzletek, designstúdiók, galériák, stb.). A szervezés során a Design Hét Budapest munkatársai a műfaji változatosságra is törekednek, így a rendezvénysorozatban a design legkülönfélébb megvalósulási formái is megtalálhatóak, a formatervezéstől a divatig, a belsőépítészettől a tervezőgrafikáig, a service designtól az UX/UI designig. 

A programsorozat minden év őszén kerül megrendezésre, egy központi téma, illetve egy Díszvendég ország szereplésével. Az idei Design Hét Díszvendég országa Dánia. Ennek tükrében a programajánlót a dán designt bemutató programokból válogattam össze nektek. Íme:

 

BOLIA – EGY ÚJ SKANDINÁV DESIGN MÁRKA BUDAPESTEN

DESIGN LOFT & DJ PARTY

1.png  

HELYSZÍN

Innoconcept, Óbudai Harisnyagyár

(1033 Budapest, Bogdáni út 1.)

DESIGN LOFT & DJ PARTY

október 10. 19:00

NYITVATARTÁS

K-P: 10-18, Szo 10-14 

EGYÉB INFORMÁCIÓ

Regisztráció kötelező: (max. 50 fő) goo.gl/forms/qTkOL1tmPRc8AwRI3

Tengerillatot, esőt, vagy frissen csapolt Tuborgot nem ígérnek a szervezők, de az új skandináv dizájnt reprezentáló kanapékat, székeket, asztalokat és dizájntárgyakat igen – bemutatkozik a dán Bolia. Az Innoconcept új bemutatótermébe, az egykori Budapesti Harisnyagyár indusztriális hangulatú falai közé beköltözik a hygge-érzés.

Esemény: https://www.facebook.com/event...

 

DÁN DESIGN AKKOR ÉS MOST

BEMUTATKOZIK AZ&TRADITION

2.jpg 

HELYSZÍN

MobiliMania

(1132 Budapest, Victor Hugo u. 45.)

BEMUTATKOZIK AZ&TRADITION

október 10. 18:00

NYITVA

október 6–17.: H-P 10-18

EGYÉB INFORMÁCIÓ

Regisztráció kötelező: (max. 100 fő) info@mobilimania.hu​

Miért olyan időtálló a dán design? Mitől olyan értékesek ma is a klasszikus termékek? Hogyan lehetnek harmóniában ArneJacobsen, Verner Panton, Luca Nichetto és JaimeHayon termékei egy enteriőrtben? Ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat az előadásból, mely az &tradition márkát mutatja be.

 

DANISH DESIGN AWARD / DESIGN DENMARK

KIÁLLÍTÁS ÉS ELŐADÁSOK

3.jpg

HELYSZÍN

Artus Stúdió

(1117 Budapest, Sztregova u. 7.)

ELŐADÁSOK

október 10., 10:00

NYITVA

október 7. – november 5.

K-V 12:00-18:00

A Danish Design Award a legmagasabb elismerés, amit Dániában designer, gyártó, termék vagy szolgáltatás elérhet. A díj, melyet a Design Denmark és a Danish Design Centre közösen ítél oda, minden évben azon megoldásokat emeli reflektorfénybe, melyek az adott időszakban a legtöbbet tették társadalmunkért. A kiállítás a 18 kategóriában odaítélt Danish Design Award idei döntőseit és nyerteseit mutatja be tablókon és részletes leírásokon keresztül, átfogó képet adva a legfrissebb dán designeredményekről.

Az előadások során a Design Denmark ügyvezető igazgatója: HeinrikWeiglin, illetve vezető designere, PilBredahl beszél majd a dán design sikerének titkáról, az együttműködés fontosságáról is szó lesz.

 

DANISH DESIGN DAY

SKANDINÁVOK AZ EURÓPA DESIGNBAN

4.jpg 

HELYSZÍN

Europa Design

(1025 Budapest, Törökvész út 71-73.)

ELŐADÁSOK ÉS REGGELI

október 10. 9:30

ELŐADÁSOK (MÁSODIK TURNUS)

október 10. 16:30

EGYÉB INFORMÁCIÓ

Regisztráció kötelező: europadesign.hu ​​ 

Aki járt már Dániában, tudja, hogy a design minden apró helyen jelen van – nincs még egy ország, ami ennyire tudatosan alkalmazná azt. A legjobb gyártókért most nem kell messzire menni: most előadások keretében mutatkoznak be az olyan ikonikus márkák, mint az Engelbrechts vagy a Dencon.

Regisztráció (alkalmanként max. 100 fő): europadesign.hu

 

ÉLJ DÁN DIZÁJNUL!

KIÁLLÍTÁS

 5.jpg

HELYSZÍN

Solinfoshowroom

(1077 Budapest, Wesselényi u. 8.)

NYITVATARTÁS

Október 6–13., H-P 10:00-18:00

Ismerkedj meg olyan prémium kategóriás dán design brandek karakteres tárgyaival, mint a HAY, &tradition, Normann Copenhagen, Montana, Gubi vagy a House Doctor. A modern, előremutató és a mindennapokban jól használható darabok nyújtotta élményt átélheted a Solinfo műhelyében kialakított enteriőrben. Tapasztald meg, milyen egy dán otthon hangulata és nézd meg testközelből a méltán híres gyártók szelekcióját!

  

HATÁRTALAN DESIGN

DÁN ÉS MAGYAR DESIGNEREK KIÁLLÍTÁSA

 6.jpg

HELYSZÍN

Eventuell Galéria

(1056 Nyáry Pál u. 7.)

NYITVA

október 10. - november 9., H-P 11:00-18:00, Szo 10:30-14:00

MEGNYITÓ ÉS PREZENTÁCIÓK

október 10., 17:00

A 12.madeinhungary+5.MeeD, Határtalan Design kiállításhoz kapcsolódó sorozat keretében Dániából SigneHytte és KristinaKjær formatervezők valamint Koós Daniella, az idei Határtalan Design díjazott formatervező, Kókai Zsófia (MOME) frissen végzett építőművész és Zámori Zsófia (METU) textiltervező munkáit ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállítást Csomay Zsófia építész nyitja meg.

 

Remélem sikerült egy kis ízelítőt adni az idei Design Hét hangulatából.

A további programokat, úgy mint ebben az ajánlóban szereplőket is a Design Hét honlapján (designhet.hu) találjátok meg.

Hasznos időtöltést, ismereteitek minél szélesebb bővítését és jó szórakozást kívánok nektek!

Szerző: Molnár J.

komment

Címkék: programajánló Junior Art Center Design Het 2017 Szabó Orsi

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása