Blogunkon már többször indítottunk útjára olyan sorozatokat, melyek hétvégi olvasgatásra és az enteriőrök birodalmába csábítanak benneteket. Ezúttal népi lakáskultúránk megismerésére hívunk minden kedves olvasót! Malonyay Dezső művészettörténész az 1900-as évek elején megjelent "A magyar nép művészete" című művének részleteivel várunk több hétvégén át.

Székelyföld

„Vessünk még egy pillantást a mestergerendára; oda, oda, olykor ékes mondások mellé, be vagyon vésve az építő és felesége neve, meg az évszám: Ao. 1811. A mestergerenda a könyvtár; oda van fölszúrva a leghitelesebb egyiptomi álmoskönyv, a kalendárium, meg ami nagyon szomorú olvasmány, az adókönyv.

A gerendákon, díszes háromágú akasztókra kötve, koszorúk, koronák függenek aranysárga búzakalászból fonva, jeléül egy-egy jobb esztendőnek.

Az ajtó sarkán varrottas kendő (törülköző) függ. Az ajtó mögött, a sarokban, fogason: köntös. Az asszony régi módi, két szélbe szövött, bodros ráncokba szedett, szőttes fössingjei, fekete lájbija, nagy keszkenője; a férfi vasárnapi, szürke, házi posztó szokmánya (zekéje), ugyanilyen daróc kocogányja, fehér harisnyája.

A «kicsi ház» az öregek és az unokák tanyája.

Itt is kancsók a fogason, de kevesebb dísz rajtuk. Az asztal nincs a ház közepén, hanem az egyik szögletben, a két ablak között. Mellette két oldalt, a falhoz téve, karos fedelespad. A virágosan festett karospad alsó része hosszú láda, abban a konyhafölszerelés egyes darabjai: a laska-serítő, a fakanalak, a kis lapító, a kovászos tál, stb., meg a só, a puliszkaliszt és néhol a kenyér is.

A ház belső szegelletében, egymás végtiben, két egyszerű, rongypokróccal letakart ágy. Semmi különös rajtuk, ha csak az nem, hogy nem igen láthatni be az ágyak alá. mert karikán járó kicsi ágy van alattuk a gyermekek vagy az unokák számára.

Az ágyak végén, a szögletben, a kis szögelettálas. Ez is festett butor, benne a naponkint szükséges edény, pohár. Mellette a falon, szögre akasztva, a nagy-lapító, kislapító, három-négy darab, szép síma fenyődeszkából. A nagy lapítón serítik a laskát; a kicsiken petörzselymöt, hagymát, húst s mi egyebet vágnak. Szombatonkint kőporral hófehérre surolják ezeket, meg amott, a cserepes mellett, a kártyapadon álló vizes kártyákat is.

Szóval: egyszerű a székely berendezés: egy asztal, egy-két szék, padláda, fali téka, polc, meg tálas, cifra láda s az ágy.

Ezek közül inkább csak a fali téka és a láda, padláda a díszes; ágyat nem igen találtunk ilyet, azt inkább a ráhelyezett szövött csergék és párnák díszítik, néha fel magasra egész a menyezetig ér a «vetett ágy», ebben nem is igen aluszanak, mellette szokott lenni az egyszerű kis ágy, csak sokszor lóca vagy a pokrócos vacok.

Az asztal egyszerű nagy mély fiókkal a kenyér számára, az úgynevezett kamarásasztal; ez hasonló a kalotaszegi asztalhoz, valamint az asztalnak és almárjomnak együvé kombinálása is gyakori itt is, ott is. A falon lóg a különféle többnyire csíkos szövött szoknya, lajbi, hosszú polcon tányérok, bokálok, a vízpad; zöld vagy díszes rajzú kemence (cserepes) egészíti ki a gerendás menyezetű szobát.

Újabban persze már efajtát nem készítenek, minden családnak akad «világlátott tagja», aki városban tartózkodott, Pesten, «Barassó»-ban vagy Bukarestben, s kinek félmívelt rossz izlése ha haza vissza kerül, előbb-utóbb kidobatja a «régi módi» paraszt bútort, hogy olcsó vásári úrifajtát tegyen a helyébe. A szemétdombon rajzoltuk le azt az érdekes, még elég jó állapotban lévő almárjomot.”

Szerző: Molnár J.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.